Azoknak a kismamáknak, akik minden nap esznek mogyoróféléket, ötven százalékkal nagyobb eséllyel lesz asztmás a gyerekük, mint azoké, akik nem, vagy csak ritkán fogyasztanak ilyesmit
Azoknak a kismamáknak, akik minden nap esznek mogyoróféléket, ötven százalékkal nagyobb eséllyel lesz asztmás a gyerekük, mint azoké, akik nem, vagy csak ritkán fogyasztanak ilyesmit - derül ki egy holland tanulmányból.
Csaknem négyezer várandós hölgy táplálkozási szokásait mérték fel a kutatók, majd gyermekük táplálkozási szokásait és esetleges allergiáit is nyomon követték egészen azok nyolcéves koráig. Az eredmények, amelyeket az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine című folyóiratban publikáltak, azt sugallják, hogy az egyes mogyorófélékben található allergénekkel való találkozás a magzatot fogékonyabbá teheti a későbbi allergiára. A hír a kutatókat is meglepte, mivel az eddigi hasonló kutatások ezt nem mutatták ki.
A terhesség első harmadában kitörő asztma növelheti a születési rendellenességek kockázatát - állítják kanadai kutatók. 1990 és 2000 között legalább egyszer szült, összesen 3477 asztmás nőt vizsgáltak tanulmányukban a Montreali Egyetem kutatói, és úgy találták, hogy azoknak a nőknek, akiknek asztmája fellobbant az első trimeszterben, 48 százalékkal nagyobb valószínűséggel született rendellenességgel a csecsemője.
A tanulmány vezetője, Saskia Willers szerint még túl korai a mogyorófélék mellőzését javasolni, de mindenképp fontos, hogy a várandós nők egészségesen táplálkozzanak, továbbá - ami sok élelmiszerre igaz -, hogy a túl sok sose jó. Az utrechti egyetem kutatója még hozzáfűzte, hogy különösen a földimogyoró veszélyes allergén, mert anafilaxiás sokkot válthat ki, továbbá más allergiákkal szemben kevésbé valószínű, hogy a gyermek kinövi.
John Heffner, a társaság volt elnöke szerint nincs elég bizonyíték arra, hogy a gyerekek a kismamák táplálkozása miatt váltak allergiássá, és hangsúlyozta, hogy további kutatásokra van szükség, amelyek többek közt az anyát és a gyermeket érő környezeti tényezőket is figyelembe veszik.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.