4p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, ez csaknem 24 százalékos növekedés 2014-hez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Minden idők legrosszabb évét azonban jobb idők követhetik, mert az immár négy éve tartó konszolidációs folyamat a végéhez közeledik, és a gazdasági kilátások is javulnak.

50 841 vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, amivel a véget ért esztendő messze lekörözött minden korábbi évet a fekete krónikában. Az eddigi legrosszabb évben, 2014-ben összesen 41 069 vállalkozást töröltek a cégbíróságok, így a korábbi rekordhoz képest csaknem 24 százalékos volt a növekedés. A tavalyi évre valószínűleg úgy fogunk emlékezni, mint az évtized nagytakarítására, amikor az évek óta tartó konszolidációs folyamat legintenzívebb szakaszán sikerült túljutni a hazai cégvilágnak – mondta a negatív rekordról Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

A jogalkotók konszolidációs törekvései leginkább a cégbíróság által indított kényszertörlési eljárások számának alakulásában érhetők tetten. Ezzel a lehetőséggel 2013 tavasza óta él intenzíven a hatóság: a megelőzőleg indított havi néhány száz kényszertörlés 2014 végére havi 4-5 ezerre kúszott fel. A folyamat ezután lecsengett: tavaly a második félévben jellemzően már csak 1500–2500 új eljárást indított a hatóság. A cégtörlések magas száma azonban nem kizárólag technikai hatásoknak köszönhető: hozzájárult a tényleges gazdasági helyzet és az üzleti etikai alacsony szintje is. A jogi kiskapukkal történő visszaélések, az alacsony tőkeellátottság, az ingadozó kereslet és a gyorsan változó gazdasági környezet sem kedvez a hazai cégeknek, bár kétségtelen hogy van némi fejlődés ezeken a területeken is.

Kevesebb, de minőségibb

A szakértő óvatos optimizmusát támasztja alá a pórul járt beszállítók és más hitelezők által indított felszámolási eljárások számának alakulása is. 2014 minden egyes negyedévében több mint négyezer ilyen eljárást tett közzé a cégbíróság, az új eljárások száma azonban 2015-ben látványosan apadt, s a felszámolási ráta a tavalyi második félévre gyakorlatilag megfeleződött.

A cégbíróság munkája nyomán jóval kevesebb, ugyanakkor jobb likviditású és aktívabb cég várja, hogy 2016-ban lendületbe jöjjön a gazdaság. Ennek feltételei adottak, mert a cégvilág zömét adó kisebb szolgáltató és termelő vállalatok rendkívül érzékenyek a lakossági fogyasztás változásaira és a fogyasztói bizalomra, ami – mint a mögöttünk álló karácsonyi bevásárlási szezon is mutatja – fellendülőben van.

A fellendülés haszonélvezői a kereskedők, a vendéglátás, az idegenforgalom és a többi szolgáltató szektor lehet; ezekben a gazdasági ágakban hagyományosan sok vállalkozás tevékenykedik. Ráadásul éppen ezekben a szektorokban volt a legerősebb a cégbíróság által végrehajtott nagytakarítás, itt csökkent a nemfizetések és a lánctartozások száma, illetve gazdaságtorzító ereje.

Akinek nem jut állami pénz, nem bírja?

Külön figyelmet érdemel az építőipar, ahol a 2013-ban indított nagyberuházások ellenére rendkívül sok vállalkozás szűnt meg az elmúlt években, mert a kisebb társaságok kevésbé részesedtek a központi infrastruktúra-fejlesztések generálta munkákból – mondta az Opten igazgatója. A szektor lakásépítésben és -felújításában érdekelt cégei azonban már abból is hasznot húzhattak, hogy tavaly a lakáspiac bizonyos szegmenseiben jelentős fellendülés volt tapasztalható. Ha az év végén bejelentett új támogatási formák beérnek, ennél is több munka juthat az ágazat kisebb szereplőinek, amelyek 2008, azaz a válság első éve óta ácsingóznak erre.

A vállalkozói kedv megvan

A cégalapítási kedv 2014 eleje óta meglepő stabilitást mutat. Negyedévről negyedévre mintegy 6500 új vállalkozást jegyez be a cégbíróság, az utolsó három hónap azonban mintha ebben is némi pozitív elmozdulást hozott volna. 2015 utolsó negyedévében több mint 7000 új társaságot alapítottak – ez a legmagasabb szám 2014 eleje óta. A cégalapítások száma várhatóan stabilizálódik 2016-ban és következő években.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG