A zöldség-gyümölcs ágazat összességében mintegy egymillió tonnával kívánja növelni termelését 2014-2020 között a jelenlegi évi 2,5 millió tonnáról. Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke úgy számol, hogy emiatt 100 ezerrel több embert foglalkoztatna az ágazat.
Hozzátette: ez a legfontosabb ágazati feladat 2014-2020 között - az unió új költségvetési és fejlesztési időszakában -, annak érdekében, hogy megteremtsék a versenyképes árutermelés feltételeit.
Sokba kerül a fejlesztés
A magyar zöldség-gyümölcs ágazat következő hat évben tervezett fejlesztései 465 milliárd forintba kerülnek. Az elnök elmondta, hogy ehhez 232,5 milliárd forint támogatásra számítanak.
Mártonffy Béla kitért arra: a fejlesztések eredményeként az ágazat éves elsődleges kibocsátásának értéke mintegy 180 milliárd forinttal összességében 380 milliárd forintra nőne, áruértékben elérné az 1000 milliárd forintot a mostani mintegy 600 milliárd forinttal szemben.
Több területen erősítenének
Jelentősen növelnék a növényházi termelést. A mostani 380 ezer tonnáról 580 ezer tonnára tornáznák fel. A gombatermelés megduplázódna, 50 ezer tonnára. A szántóföldi zöldségtermelés mennyisége 400 ezer tonnával lenne több, 1,7 millió tonnára nőne. A zöldségtermelés összességében elérné a 2,33 millió tonnát, a gyümölcstermesztés pedig - a fajta- és ültetvénycserével - 800 ezer tonnáról 1,2 millió tonnára emelkedne.
Farkas Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottsága kertészeti albizottságának elnöke arról beszélt, hogy a zöldség-gyümölcs ágazat a magyar agrárium egyik kitörési pontja lehet. Hozzátette: a kormányprogramban a kertészet kiemelt ágazatként szerepel, és a foglalkoztatáspolitika is számol az ágazatban rejlő többletlehetőségekkel.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Már tárgyalnak az oroszok és az amerikaiak a budapesti csúcsról
4 perce
-
„Putyinnak csak a hágai törvényszék előtt van helye Európában” – uniós reakciók a budapesti csúcsra
17 perce
-
Robbanás az egyik legnagyobb román olajfinomítóban
körülbelül 1 órája
-
Nagyon begurult Szijjártó Péter – minden eszközt be fog vetni
körülbelül 1 órája
-
Zelenszkij: nem adjuk a Donyec-medencét
körülbelül 1 órája
-
Most van baj Romániában, bukhat a kormány és a költségvetés is?
2 órája
-
Hová fajulhat a Matolcsy-féle MNB-botrány? Ezt is kérdezzük Oszkó Pétertől a Klasszis Klub Live-ban
2 órája
- Ember nem tudja követni, hány cége van Mészáros Lőrincnek
- Lázár János nem lesz boldog: eddig bírta a Keleti pályaudvar
- Varga Mihály: a vagyonmentés a cél az MNB-alapítványoknál
- Most tényleg elpattant a húr Szijjártó Péternél
- Nagy Márton felkavarta az állóvizet, de mit lép erre Varga Mihály?
- Nagy baj van a Fidesz háza táján az elemző szerint
- Meglepetéssel is készül Orbán Viktor október 23-án, Magyar Péter sem maradt csöndben
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát 2025. október 14. 12:13
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Már tárgyalnak az oroszok és az amerikaiak a budapesti csúcsról
A találkozóhoz vezető konkrét lépésekről egyeztetett az amerikai és az orosz külügymniszter.
„Putyinnak csak a hágai törvényszék előtt van helye Európában” – uniós reakciók a budapesti csúcsra
Robbanás az egyik legnagyobb román olajfinomítóban
Az okokat nem tudni. A Lukoil leányvállalatának létesítménye éppen nem üzemelt a detonáció idején.
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
Túl az Otthon Starton: mi történik a piaci lakáshitelekkel?
16:56
-
2028-tól nem jöhetne orosz gáz Európába
15:32
-
A csehek elsöprő többsége támogatja az ország uniós tagságát
14:49
-
Most döntenek Európában az orosz gáz sorsáról, nem kell hozzá egyhangú határozat
13:44
-
Kijött a gödörből a német lakásépítő ágazat
13:22
-
Városi díszünnepség idején forgalomkorlátozásra kell számítani a Hatvani kapu téren és környékén
18:26
-
Magyar Péter: Orbán rettegő, összeomlás szélén álló maffiafőnök benyomását keltette Zánkán
14:24
-
Eger polgármestere szerint nagy siker az új egri vásártér
12:09
-
Leállt az internet jelentős része: az Amazon hibája miatt számos weboldal és alkalmazás vált elérhetetlenné
11:05
-
Összefogás az Egri Pásztorvölgyi Iskola sportpályájának felújításáért
10:51
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében?
2025. október 20. 06:17
-
Sikeres ukrán támadás a világ legnagyobb gázfeldolgozó üzeme ellen
2025. október 20. 08:32
-
Váratlan helyről kaphat segítséget az ukrajnai béketeremtés
2025. október 20. 14:22
-
Van egy jó hírünk azoknak, akik kiszorultak az Otthon Start Programból
2025. október 20. 07:32
