A Bisnode nemzetközi cégminősítő ebben a negyedévben is elkészítette elemzését, amely a vállalkozások összetételét, az iparágak jelentőségének, kockázatosságának állapotát, változását és a fizetési késések alakulását a vizsgálja a magyar gazdaságban.
Társas vállalkozások száma, összetétele, új cégalapítások
A harmadik negyedévben 9,6 százalékkal kevesebb új vállalkozás alakult, mint 2013 azonos időszakában. Az idei harmadik negyedévben valamivel több, mint 6700 új vállalkozást regisztráltak Magyarországon, azaz ma naponta közel 75 cég alakul, míg korábban napi száznál is több új társas vállalkozás megalakulása volt jellemző hazánkban. Jelenleg így 546 ezer cég működik, ami az egy évvel ezelőtti állapothoz képest 1,5 százalékkal kevesebb.
Új cégalapítások aránya a működő cégek számához viszonyítva megyénként 2014 harmadik negyedévében. Forrás: Bisnode |
A hosszú éveken keresztül tartó folyamatos cégszám-növekedés Magyarországon 2013 közepén megállt, és csökkenésnek indult a vállalkozások száma. A csökkenés egyik oka, hogy a kft. alapításhoz és működtetéshez szükséges tőke ismét 3 millió forintra emelkedett.
A hatóságok is egyre szigorúbban lépnek fel az adót nem fizető, vagy nem fellelhető vállalkozásokkal szemben, és egyre több cég kényszertörlését rendelik el, és egyre több vállalkozó ellenőrzi szerződéskötés előtt üzleti partnerei megbízhatóságát, így a rosszul gazdálkodó cégek a piaci nyomás által is szelektálódnak. A vállalkozások számának csökkenését erősíti az is, hogy 2014 harmadik negyedévében 31 százalékkal több cég szűnt meg valamilyen módon (felszámolás, csőd, végelszámolás, törlés stb. miatt), mint 2013 azonos időszakában.
A Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből látszik, hogy a legtöbb iparágban csökkent a cégek száma. A legnagyobb mértékű csökkenés a nemfém ásványi termék gyártása, a papíriparban, a fafeldolgozás és textilipar terén történt. A majdnem minden területen jellemző cégszám-csökkenés ellenére a közigazgatásban, a vegyiparban, és az élelmiszergyártásban a vállalkozások számának növekedése még mindig 1 százalék felett van.
Megyei bontásban már az összes megyében csökkent a működő cégek száma 2013. október 1. és 2014. október 1. között. A legnagyobb mértékben Fejér megyében csökkent a számuk, melynek mértéke 4,4 százalék volt.
A fővárosból keletre
Jól látszik, hogy a nyugati országrészben az összes céghez viszonyítva már kevesebb cég alakul, míg keleten arányaiban több új vállalkozást hoznak létre.
Az ország szétszakadásának okai között keresendő, hogy a keleti országrészben alapított vállalkozások állami támogatásban részesülnek, ezért több nyugati vagy fővárosi cég is keletre települ, vagy ott hoz létre új vállalkozást. Ezt igazolja, hogy a működő cégek átlagos számához képest Nógrád,
Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében alakul a legtöbb cég.
Fizetési határidők, fizetési késedelmek
2014 harmadik negyedévét összevetve 2013 azonos időszakával azt láthatjuk, hogy az átlagos fizetési határidő csökkent, azonban az átlagos fizetési késedelem lényegében nem változott.
Az átlagos fizetési határidő Magyarországon 2014 harmadik negyedében 26 nap volt, míg egy évvel korábban átlagban 30 napra fizettek a cégek, derül ki a Bisnode fizetési tapasztalat program adataiból. Fizetési késedelem tekintetében mindkét időszakban 20 napos átlagos késedelem volt jellemző azon vállalkozásokra, amelyek nem tudták időben kiegyenlíteni számláikat. A határidőben fizetett számlák aránya javult, mivel jelenleg a követelések 67 százalékát fizetik maximum egy nap késéssel a cégek, míg egy évvel ezelőtt csupán 64 százalékát.
Átlagos számlafizetési határidő és késedelem alakulása (napokban) |
A legnagyobb fizetési határidővel a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártásával foglalkozó vállalkozásoknál, az építőiparban, a vegyiparban és a papíriparban kell számolni, ahol 35 nap feletti az átlagos számlafizetési határidő. A legtöbbet késő szektorok listáját az építőipar vezeti 40 napos átlagos fizetési késedelemmel, míg az ingatlanügyletek (39 nap) és a papíripar (28 nap) is a legtöbbet késő három iparágban szerepel.
Megyénként Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye cégei fizetik átlagosan a legnagyobb határidővel számláikat, esetükben – a Bisnode adatai alapján – 30 napot is meghaladta az átlagos fizetési határidő. Legnagyobb fizetési késedelem tekintetében más megyék cégei kerülnek előre, ugyanis Szabolcs-Szatmár-Bereg, Budapest és Csongrád megye vállalkozásai késnek a leginkább – 21 nap felett – számláik kiegyenlítésével.
Keleti József, a Bisnode csoport Country Managere elmondta, hogy igen értékes információ az, hogy egy cég általában határidőben vagy késve fizeti számláit. Szerencsére a gazdaságilag aktív cégek nagy részéről ez az információ ma már könnyen elérhető, így üzletkötés előtt következethetünk arra, hogy üzletfelünk feltehetően milyen fizetési morállal fogja kiegyenlíteni számláját. Ez alapján úgy alakíthatjuk a feltételeket, illetve a beszedési folyamatot, hogy utólagos fizetés engedélyezése esetén nyugodtak lehessünk kintlévőségünk felől.