1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

KKV
A Digi Kft. az előfizetők értesítése nélkül, a vállalt határidő előtt, jogsértő módon távolított el egyes televíziós csatornákat programcsomagjaiból. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a jogsértő magatartás miatt ötmilliós bírsággal sújtotta a szolgáltatót.

Az elmúlt év végén sok Digi-előfizető adott hangot felháborodásának amiatt, hogy szolgáltatójuk egyik napról a másikra eltávolította a kábel és a műholdas televíziós csomagokból a Discovery-csatornákat.

Több szempontból is jogsértő volt

Az előfizetők védelmében az NMHH hivatalból indított vizsgálatot, hogy kiderítse, a szolgáltató a jogszabályokat betartva járt-e el. Az NMHH a vizsgálat során megállapította, hogy a Digi több szempontból sem a jogszabályoknak megfelelően járt el.

A szolgáltató nem tartotta be saját általános szerződési feltételeit, amikor a Discovery-csatornákat az általa vállalt határidő előtt, előzetes értesítés nélkül kivette a programcsomagokból. Ezzel azok az előfizetők jártak rosszul, akik abban a hiszemben szerződtek a szolgáltatóval – akár több évre is –, hogy az általuk kedvelt csatornák legalább a szolgáltató által vállalt ideig biztosan a választott csomagban maradnak. Azzal pedig, hogy a változásról nem értesítette őket előre, megfosztotta az előfizetőket attól a lehetőségtől, hogy a változásra felkészüljenek, és még időben egy másik szolgáltatóra váltsanak.

A szolgáltató emellett az NMHH irányában fennálló bejelentési kötelezettségének is késve tett eleget, mivel a programcsomag átalakítását a változtatások bevezetése előtt 30 nappal jeleznie kellett volna a hatóságnak.

A jogsértések miatt a hatóság 5 millió forint pénzbírságot szabott ki, és a Digi Kft.-t arra is kötelezte, hogy honlapján egy, az előfizetőket tájékoztató közleményt tegyen közzé.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG