3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
...és persze nem árt egy erős pályázat sem. Feltörekvő hazai startupok számára biztosít anyagi támogatást és szakmai segítséget egy új inkubátor program - az üzleti angyal most állami támogatásból egészítette ki forrásait.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatának nyerteseként a Baconsult Kft. lett egyike annak a három inkubátorcégnek, akinek segítségével a következő években tíz közép-magyarországi startup projektje juthat nagy értékű támogatáshoz. A Baconsult a támogatás biztosítására egy önálló programot hoz létre, augusztus 1-jétől két éven át egyengeti majd a programba felvételt nyerő startupok útját.

Az inkubált startupok első körben hozzávetőlegesen 700 millió forint értékű támogatást és segítséget kapnak a programban. Ebből közel félmilliárd forint az NKFI Alapból elnyert állami támogatás, a felette lévő összeg az inkubátor saját magántőke-befektetése és a hozzáadott értéke: stratégiai tanácsadás, jogi és pénzügyi segítségnyújtás, vagy éppen a kapcsolati tőke, ami akár nemzetközi befektetők előtti bemutatkozási lehetőséget biztosít a startupoknak.

Kik azok az üzleti angyalok?

Olyan pénzügyi befektetők, akik saját vagyonukat fektetik be kockázati tőkeként: ők az üzleti angyalok, akik különösebb megkötés nélkül keresik a jó üzleti sztorikat, és ha olyan céget találnak, amiben látnak fantáziát, beszállnak.

A Baconsult további tárgyalásokat is folytat, aminek eredményeként a támogatás végösszege végül meghaladhatja az egymilliárd forintot is.

Készülj: augusztustól lehet jelentkezni

Az inkubátor programba a toborzás augusztus elején indul. Érdemes addig alaposan felkészülni, mert a pályázóknak komoly jelentkezési folyamaton kell végigmennie – mondta Balogh-Mázi Mária, a Baconsult társ-ügyvezetője, aki hozzátette: a többlépcsős folyamat a legalkalmasabbak kiválasztása érdekében, és az állami támogatás védelmében zajlik ebben a formában.

Kik jelentkezhetnek?

A programba olyan három évnél fiatalabb, tőzsdén nem jegyzett, osztalékot még nem fizetett, Közép-Magyarországi Régióban működő startupokat várnak, akik a nagy ötlet mellett már rendelkeznek egy működő megoldással, van ügyfelük, megbízójuk és csapatuk, és céljuk a nemzetközi piacra lépés vagy új funkciók fejlesztése. A támogatás egy-egy konkrét projektre szól. Abban nincs megkötés, hogy milyen megoldás legyen, de a korábbi tapasztalata miatt a Baconsult a HR, a digitális oktatás, az autóipar és az e-kereskedelem terén működő megoldásokat részesíti előnyben a kiválasztás során.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG