3p
KKV
Egyre inkább elfogadottá válik a távmunka a hazai cégeknél is. Az alkalmazottak szempontjából talán már senkinek sem kell részleteznünk az előnyeit, ugyanakkor a munkáltatók is jól járnak a home office rendszerével. Mik a legnagyobb előnyei és veszélyei a lehetőségnek?

Senki sem szereti a napi utazgatást, és csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a munkahelyük közelébe költözzenek. A felesleges buszozás és autózás elkerülése amellett, hogy pénzt spórol az alkalmazottaknak is, a munkamoráljuknak is jót tesz.

Hatékonyabb munka

A Stanford Egyetem kutatása szerint az otthonról dolgozó alkalmazottak 13 százalékkal hatékonyabbak, mint akik ugyanezt az irodából teszik.

Kisebb irodaköltségek

Egyrészt ha rendszeresen távolról dolgoznak a munkatársak, sokkal kisebb iroda is megfelel a cégnek, hiszen nem kell mindenkinek saját asztal és munkatér.

Másrészt az egyéb kiadások is sokkal alacsonyabbak lesznek, az IBM például közel 100 millió dollárt spórolt az irodai snackeken és kávén mióta bevezették a rendszeres távmunkaprogramot.

Munkaerő a világról bárhonnan

Ugyan ez még itthon gyakorlatilag elképzelhetetlen, de külföldön egyre inkább bevett, hogy akár más országban is felvesznek dolgozókat, összeszedve a legtehetségesebb és legmotiváltabb munkaerőt. Ez a távmunka intézménye nélkül elképzelhetetlen lenne, ráadásul az olyan eszközök, segítségével mint a Skype, a Workplace Facebook, vagy a Basecamp, csak hogy egy párat említsünk, távolról is jól ellenőrizhető a munka.

Nem esnek ki annyira sokat a munkából a dolgozók

Egy hányós, rosszulléttel járó vírus az irodában rémálom, míg otthonról csak kellemetlen, egy nem túlságosan beteg dolgozó távolról is el tudja végezni a munkáját. Ráadásul a home office rendszerének köszönhetően annak is kisebb lesz az esélye, hogy a dolgozók végigfertőzik egymást.

Szintén nagy előny, hogy egy távolról dolgozó munkavállaló sokkal kevésbé vágyik rá, hogy nyaralni menjen, hiszen így több időt tud tölteni a családjával és kevésbé akar majd egyik napról a másikra szabadságra menni.

Mik a hátrányai a távmunkának?

1. A gyakori távmunka egyik legnagyobb hátránya nem is feltétlenül az elvégzett feladatokban jelentkezhet, hanem abból, hogy nem épül ki egy összetartó alkalmazotti kör, és a személyes kapcsolatok nagyon lazák maradnak, amely idővel a csapatmunkára és akár a cég iránti lojalitásra is kihathat.

2. Komoly problémát jelenthet a kommunikáció is, különösen nagyobb csapatok esetén, több ember összehangolt munkáját messziről irányítani nehéz, még akkor is, hogyha egyébként erre a problémára egyre jobb programok ajánlanak megoldást.

3. Hatékonyan távolról dolgozni csak nyugodt környezetben lehet, és bár a család közelsége az alkalmazott hangulatának és moráljának mindenképpen jót tesz, visítozó kisgyerekek mellett nehezebb érdemleges munkát elvégezni.

4. Problémát jelenthet az is, hogy sok munkahelyen a belső szervereken történő feladatvégzés miatt szükség lehet céges számítógépekre is, amelyek a távolról dolgozóknál még fontosabbá válnak, ezzel is plusz költséget jelentve.

Alapvetően ma a legtöbb hazai multicégnél hetente egy-két nap home office nap az, ami még megengedett, és ez tűnik a legjobb megoldásnak, mivel nagyon kevés olyan terület van, ahol a teljes távmunka megoldható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG