1p
KKV
Az Audi forgalma 24,4 százalékkal, 44,1 milliárd euróra, autókiszállítása - 19,2 százalékos növekedéssel - 1,3 millió darab fölé emelkedett; ez több mint kétszerese a 2000-es értéknek - ez történelmi csúcs. A társaság adózás előtti eredménye kétharmadával, hatmilliárd euróra nőtt. Nem panaszkodhat az Audi Hungaria sem.

A működési eredmény 5,3 milliárd euróra ugrott, ami 60 százalékos emelkedést jelent, és három év alatt 25-ről 40 százalékra nőtt a forgalmon belül a felsőkategóriás autók (azaz a C- és a D-osztály) aránya - sorolta. A társaság adózás előtti eredménye kétharmadával, hatmilliárd euróra nőtt.

Berobbant a kínai piac

"Egyetlen évben sem növeltük még ilyen erősen kiszállításunkat. 2011 volt cégünk történetének legeredményesebb esztendeje" - mondta Rupert Stadler, hozzátéve: az idén ugyanezen az úton kíván továbbhaladni az Audi, amelynek célja, hogy a piac átlagánál nagyobb növekedést könyvelhessen el 2012-ben. Szakemberek 2012-re a globális személyautó-piac 4 százalékos bővülését jósolják.

Rupert Stadler Audi-vezér



Az Audi sikertörténetei között említette Rupert Stadler Kínát, amely először vált a márka legnagyobb piacává; az itteni, 313 ezer darabos értékesítés 37,3 százalékkal haladta meg a 2010-es értéket. Ide sorolta Németországot, ahol a válság óta először ikerült ismét átlépni a negyedmilliós értékesítési határt, valamint az Egyesült Államokat, ahol úgy érték el a 15,7 százalékos javulást jelentő 117 és fél ezres eredményt, hogy 2011 minden hónapja új eladási rekordot hozott.
Ázsiában 35,3, Dél-Amerikában 42,7 százalékos bővülést ért el tavaly a társaság.

Jól ment az Audi Hungariának is
Hatodával növelte árbevételét tavaly az Audi Motor Hungaria Kft. - jelentette be csütörtöki ingolstadti sajtótájékoztatóján Johannes Roscheck pénzügyi igazgató.
A társaság árbevétele 2011-ben 5,598 milliárd euró volt, ami 17,2 százalékos emelkedést jelent az előző évihez képest. Az adózás előtti eredmény meghaladta a 600 millió eurót, ami 3,8 százalékos bővülés.
Motorból 14,3 százalékkal több, összesen 1.883.757 darab készült, kész járműből pedig 39.518-at gyártottak Győrben; az utóbbi adat 2,5 emelkedést mutat az előző évhez képest.



Most jó Audi-alkalmazottnak lenni

Megjegyezte: optimizmussal tölti el, hogy a világ minden régiójában a piaci átlagot meghaladó növekedést ért el a cég. Sikeres évet zárt a Lamborghini, az Audi luxussport-autómárkája is, amely 1.602 darabos eladásával 23 százalékos növekedést produkált.

Tavaly év végén 63.839 munkatársa volt az Audi-konszernnek ami 3,5 ezer fős emelkedést jelent egy év alatt. A munkatársak nyereségrészesedése körülbelül kéthavi bérüknek felel majd meg, és átlagosan 8.251 eurót tesz ki, ez a cég történetének legmagasabb nyereségrészesedése - mondta Rupert Stadler, megjegyezve, hogy emellett fejenként ezer eurót fizetnek a dolgozók társasági nyugdíjkasszájába.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG