1p
KKV
Egy XIV. századból származó pár szavas kézirat szerint a tolvajok fejedelme mégsem örvendett olyan osztatlan népszerűségnek a maga idejében, mint ahogy azt a közhiedelem tartja
Érdekes feljegyzésekre bukkant egy brit akadémikus egy XIV. századból származó történelmi könyv lapjain a pár szavas kézirat szerint ugyanis a tolvajok fejedelmeként közismert Robin Hood mégsem örvendett olyan osztatlan népszerűségnek a maga idejében, mint ahogy azt a közhiedelem tartja.

Julian Luxford, a skóciai St. Andrews egyetemének művészettörténet-tanára a Polychronicon című, 1340-es évek végén íródott krónika margóján fedezte fel azt a 23 szavas latin szöveget, melyet egy szerzetes vetett papírra 1460 körül, és amely kétségbe vonja a hagyomány szerint jóakaratú tolvaj munkálkodását.  

A legenda szerint Robin Hood a XIII. századi Angliában élt, és az ország középső részén elterülő sherwoodi erdőből indult portyáira, melyek során a gazdagoktól ellopott javakat a szegények között osztotta szét. "Ebben az időben, a közhiedelem szerint egy bizonyos Robin Hood nevű tolvaj és annak emberei garázdálkodtak Sherwoodban és Anglia más törvénytisztelő területein" - írta a krónikás.

"Szemet szúrt nekem a neve. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon kevés vele kapcsolatos középkori forrás van, és tudtam, hogy ez fontos lehet" - mondta Luxford, aki egyébként a VI. Henrik által 1440-ben alapított és Angliában nagy tiszteletnek örvendő Eton College könyvtárában folytatott kutatásai során talált rá a pársoros bizonyítékra. 

A középkori kéziratok szakértőjeként is számontartott egyetemi oktató szerint a most felfedezett iromány "egy ritka, negatív hangvételű kézirat, mely egyedülálló bizonyítéka annak, hogy a szerzetesek miként vélekedtek Robin Hoodról". Luxford szerint persze az nem meglepő, hogy az angol papsághoz tartozó szerzetesek ilyen negatív érzelmekkel viszonyultak a banditához, aki a korabeli történetekben, mint az egyházi személyekkel igencsak rossz kapcsolatot ápoló "jó lovag" tűnt fel.

A most felfedezett kéziratnak hála, talán azt is sikerül végre tisztázni, hogy hol élt pontosan Robin Hood. "Ez egy újabb középkori bizonyíték arra, hogy Sherwoodból származott" - mondta Luxford, aki tervei szerint, további részleteket fog közölni felfedezéséből, a Journal of Medieval History című folyóiratban. Míg egyesek szerint Anglia egyik északi megyéje, Yorkshire adott otthont a tolvajnak, addig mások a szomszédos Nottinghamshire-t nevezik meg főhadiszállásaként. A mondavilág általában a sherwoodi erdőt jelöli meg Robin Hood búvóhelyeként, ahová legnagyobb ellenfele, a nottinghami seriff elől menekült az útonálló. Az egykor 40,5 ezer hektáros erdő területe, mára 180 hektárra csökkent.

Egyes akadémikusok szerint Robin Hood karakterét számos középkori tolvaj alakjának ötvözéséből hozták létre, mások szerint pedig az egész csupán a képzelet szüleménye.

Hatalmas távcsővel keresik a marslakókat
Itt a magyarázat az intuícióra  
Serkentő színek: milyenre fessük a falat? 
Megtalálták az elsüllyedt kincseshajót dugig arannyal
Titkos helyen élnek a kihaltnak hitt állatok

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG