2p
KKV
Hiába szűntek meg cégek tízezrei az elmúlt 5 évben, ha mindeközben több százezer újat alapítottak Magyarországon. Az utóbbi két évben lassul az ütem, kevesebb az alapítás és a megszűnés is, a magyar cégvilág azonban még így is igencsak torz képet mutat.

33 ezer céget alapítottak, 14 ezer szűnt meg

A feketelista.hu tizennégy állami nyilvántartás adatait összevető adatbázis alapján készített elemzésében ismertetik: az elmúlt 12 hónap során, 2013 júniusa és 2014 májusa között 33 563 új vállalkozás kezdte meg működését Magyarországon, ugyanebben az időszakban 14 683 vállalkozást számoltak fel. Az alakulók száma tehát 229 százaléka volt a felszámoltakénak.

Legalább lassul a pörgés

Hosszabb időszakot tekintve is hasonló az arány: az elmúlt öt évben összesen 211 750 új cég lépett be a piacra, több mint kétszer annyi, mint amennyi "rolóját" lehúzatták a felszámoló bíróságok. Az elmúlt fél évtizedben évente átlagosan 42 000 új cég alakult, az utóbbi két évben azonban lassult az ütem.

Az utóbbi öt év alatt 88 585 céget iktattak ki a piacról felszámolási eljárással. Ennek az üteme is lassul: a legutóbbi 12 hónap adata az egy évvel korábbitól 21 százalékkal marad el.

Tovább nő az ország vízfeje

Ez a folyamat átírta az egyes országrészek, települések cégszerkezetét is - írják. Az elmúlt évben a közép-magyarországi régió tovább erősödött. Budapest és Pest megye körzetében egy év alatt 6075 céget számoltak fel ugyan, viszont az összes új vállalkozásnak több mint a felét (18 305) ebben a körzetben jegyezték be.

Az új cégalapítások száma egyébként minden megyében meghaladta a megszűntekét, Veszprém, valamint Komárom-Esztergom megyében például több mint háromszorosan. Veszprém megyében 224 céget töröltek felszámolással, eközben 734 újat alapítottak. Komárom-Esztergomban 259 felszámolt cég helyére 789 új vállalkozás lépett.

A felszámoltak és újonnan alakult cégek száma közötti legkisebb különbséget Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye statisztikája mutatja, de ezekben a megyékben is 35, illetve 32 százalékkal többen kezdtek új vállalkozásba, mint ahányan "becsukták a boltot".

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG