A projekt keretében 2014-től új, alacsonypadlós járművek állhatnak forgalomba az 1-es, a 3-as, a 19-es és 61-es villamos vonalakon, illetve a trolibuszhálózaton, olyan módon, hogy a szóló trolibuszokkal üzemeltetett vonalak mindegyikét, a csuklós vonalak között pedig arányosan osztják majd el az új alacsonypadlós járműveket. A támogatás összege nettó 43 milliárd forint, a főváros 250 milliós önrészt biztosított a projekthez.
A beruházás részleteiről szólva Tarlós István elmondta, 37 villamos és 24 trolibusz beszerzését kezdhetik meg, 25 villamos 34-36 méteres, 12 pedig a Combino villamosokhoz hasonlóan, 54-56 méteresek lesz, utóbbiak az 1-es villamosvonalon közlekednek majd. Kitért arra is, hogy a villamosok és trolik évente mintegy 400 millió utast szállítanak, de az átlagéletkoruk magas, ezért a járműpark megújítása kiemelten fontos cél.
Völner Pál államtitkár az ünnepélyes aláíráson azt mondta, az összes közösségi közlekedést használó utas kétharmadát Budapesten és az agglomerációban szállítják el, ezért az 1-es és 3-as villamosvonal meghosszabbítása és felújítása mellett ez a járműbeszerzés is legalább ennyire fontos lépés.
Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?
Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!
2025. június 25. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Nőtt a terrorveszély Szlovéniában
6 perce
-
Újabb gyilkos támadást hajtott végre Putyin armadája
28 perce
-
Nem kell harakirit elkövetniük a japánoknak, de azért még nem múlt el a veszély
43 perce
-
Óriási drágulás köszönt be a benzinkutakon
körülbelül 1 órája
-
Ezt a nukleáris hatalmat is megrázná a közel-keleti háború eszkalációja
körülbelül 1 órája
-
Fellélegezhetnek a németek?
2 órája
-
Bod Péter Ákos: A gazdaság nem bírja sokáig a nyomást
2 órája
- Vajon ki az a magyar milliárdos, aki 8 milliárd forintos spanyol luxusvillát venne?
- Odavannak a magyarok a Temuért
- Döntő lépésre szánta el magát a MOK és az egészségügyi szakszervezetek
- A Kossuth téren fog akciózni a Pedagógusok Szakszervezete
- A kis ház a Balatonnál többé már nem nyaraló
- Vidáman megy a strandra, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
- Átvilágítási szakértő érkezik a Főpolgármesteri Hivatalba
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
- Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő 2025. június 16. 11:58
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem 2025. június 7. 08:58
- A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok 2025. május 21. 17:54
Újabb gyilkos támadást hajtott végre Putyin armadája
Halálos áldozata is van az éjszakai dróntámadásoknak.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



-
Még jobban megéri tagnak lenni az önkéntes egészségpénztáraknál, erről döntött az Országgyűlés
10:10
-
Súlyos a talajszárazság Magyarországon
10:10
-
Ilyen termékeket vett az Auchanban? Ne egye meg!
09:09
-
Kedvezőbb részletfizetési lehetőség a NAV-nál
09:09
-
Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség
09:09
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
-
Nem jó ötlet most panellakást venni
2025. június 19. 11:17
-
„Megmutatjuk a magyaroknak, hogy nincsenek egyedül” – üzente egy holland EP-képviselő
2025. június 19. 13:51
-
Óriási drágulás köszönt be a benzinkutakon
2025. június 20. 09:48
-
Újabb sokkot kaphat Putyin
2025. június 20. 08:03
-
Újabb Boeing sérült meg
2025. június 19. 18:21
