Varga Mihály jelezte: Jerbolat Doszajev gazdasági és költségvetési tervezésért felelős miniszterrel folytatott kétoldalú tárgyalásukon megegyeztek arról, hogy a két ország nagyságrendileg 10-15 millió dolláros összeggel járulhat hozzá az alap létrehozásához, amellyel elsősorban azokat a magyar és kazah kis- és középvállalatokat fogják támogatni, amelyek forrás hiányában nem tudnak belépni, közvetlen elérni a másik ország piacára.
"Varga Mihály szerint egyetértettek abban, hogy azoknak a tőkehiányos vállalkozásoknak kell adni támogatást, akik egyébként egymás piacain versenyképes árukkal tudnának megjelenni. Hozzátette: az asztanai magyar kereskedőház mostani átadásával megvan az intézményi keret a külkereskedelmi együttműködés elősegítésére.
Ismét lehet közvetlen repülőjárat
Varga Mihály elmondta: a korábbi 50-100 millió dolláros összeghez képest kisebb összeggel indul meg az alap, és "ez nem egy olyan nagyságrend, hogy a költségvetéseinket keresztbevágja, ugyanakkor elegendő ahhoz, hogy az alap támogatni tudjon kazah és magyar vállalkozói megjelenést".
A megbeszélésen kezdeményezte egy közvetlen, Budapestet és valamelyik kazah várost összekötő légi járat újraindítását is. Akár Budapest-Asztana, akár Budapest-Almati, Budapest-Atirau járat elindításáról kezdtünk el gondolkozni - tette hozzá.
A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a megbeszéléseken nem volt szó arról, hogy a kazah állam magyar állampapírokat venne, de nem zárta ki, hogy a miniszterelnökkel való megbeszélésen ez szóba kerülhet. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben a magyar finanszírozási helyzet oly mértékben javult, hogy ennek felvetése már nem annyira aktuális.
Varga Mihály csütörtökön, a kétnapos látogatás második napján udvariassági látogatást tesz Szerik Ahmetov miniszterelnökkel, illetve részt vesz a "közép-ázsiai Davosnak" nevezett asztanai gazdasági fórumon, amelynek megnyitóját Nurszultan Nazarbajev kazah elnök tartja.
Szándéknyilatkozatot írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és kazah társa a közös magyar-kazah pénzügyi alap létrehozásáról közölte a nemzetgazdasági miniszter.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
14 perce
-
Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
38 perce
-
Így indult a nap a budapesti tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
2 órája
-
Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
2 órája
-
A Pentagon kőkemény döntést hozott
2 órája
-
Irán és Izrael megint megállapodott
3 órája
Mfor.hu Top24
- Az Orbán-kormány két volt minisztere is komoly bajba kerülhet Bíró Ferenc szavai miatt
- Váratlanul véget ért Mészáros Lőrinc és Száraz István szárnyaló üzleti kapcsolata
- Több vezetőt menesztettek, egymilliárd forintos alapot hoz létre a kormány a gyermekvédelemben
- Eldőlt, hogy kik vezethetnek majd parlamenti vizsgálóbizottságokat
- Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára utódja a Demokratikus Koalíció élén
- Vihar készülődhet az aranypiacon – kiadták a figyelmeztetést
- Ezen a területen nagyon egybevágnak az Európai Unió és a magyar kormány tervei
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? 2026. június 2. 11:51
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Nemzetközi
Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
14 perce
Nemzetközi
Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
38 perce
Részvény / Deviza / Áru
Így indult a nap a budapesti tőzsdén
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
-
Lecsapott a NAV: százmilliós vagyont vittek el egy játékboltból
09:48
-
Sötét fellegek a légiközlekedés felett
09:19
-
Döbbenetes vagyonok a Parlamentben: kiderült, mije van a politikusoknak
08:58
-
Kínai óriáscégek kerültek feketelistára
08:47
-
Eegyre drágább nyaralni és szórakozni, elszállt több szolgáltatás ára
08:30
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
-
Ütközés után cserbenhagyta, megállás nélkül továbbhajtott
09:22
-
Reagált a strand vezetése a bérlők vádjaira: elismerik a problémákat, de szerintük nincs általános válsághelyzet
08:00
-
185 millió forint közpénz ment el játékmotorokra, Heves megyében sem fukarkodott a Fidesz
07:08
-
Aszfaltozás, terelések és reggeli lezárások: újabb szakaszához érkezett a 25-ös főút egri felújítása
15:41
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Ez várja a benzinkúton kedden
2026. június 8. 10:58
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
2026. június 8. 18:35
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. 




