1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Az elhízott tizenéves gyerekek két-három éves korukban kezdik súlytöbbletüket felszedni, vagyis a felnőttkori kövérség már gyermekkorban elkezdődik
Az elhízott tizenéves gyerekek két-három éves korukban kezdik súlytöbbletüket felszedni, vagyis a felnőttkori kövérség már gyermekkorban elkezdődik A finn STRIP-tanulmány eredményeit a gyerekgyógyászat legtekintélyesebb szakfolyóirata, a Pediatrics közölte.

A jómódú országokban mind több az elhízott gyermek és a súlytöbblettel küzdő felnőtt, az ő gondjaik már évtizedekkel korábban is sejthetők. A finnországi vizsgálat során szülőknek és gyermekeiknek sorsát, testsúlyának alakulását követték 13 éven keresztül.
   
Hans Lagström és munkatársai ezernél több gyereket soroltak be a STRIP-tanulmányba. A kutatás célja, hogy választ találjanak arra, miképpen lehet kedvező irányba mozdítani a finn gyerekek szív- és érrendszeri kockázati tényezőit. Véletlenszerű kiválasztás szerint a szülők egyik csoportja évente két alkalommal részletes, elsősorban a zsírfogyasztásra vonatkozó tanácsadásban vett részt, a többi szülőt ilyen táplálkozási oktatásra nem hívták be.
   

A munkacsoport vezetője emlékeztet arra, hogy azok a felnőttek, akik már tizenévesen túlsúlyosak voltak, következő évtizedeikben is gyakrabban bajlódnak táplálkozási és anyagcsere-betegségekkel, szívpanaszokkal, légzési zavarokkal, valamint béldaganatokkal, mint azok a kortársaik, akiknek nem volt és felnőttkorukban sincs súlytöbbletük.
Mind a gyerekekeket, mind a szülőket évente gondosan megvizsgálták, külön figyelmet fordítva testsúlyuk alakulására. A fiatalok állapotát hét hónapostól 13 éves korukig követték nyomon.
   
A tapasztalatok szerint a duci tizenévesek két-három esztendős koruktól kezdtek gyorsabban hízni, mint karcsú társaik. A kislányok ötéves korukban váltak értékelhetően kövérré, a fiúk később, általában nyolcadik életévük után. Itt is érvényesült a nemzetközileg már ismert összefüggés: az elhízó gyerekek általában kövér szülők gyermekei.

Fogyjon és mentsen éhezőket!
Elhízásjárvány tombol az egészség őshazájában
Heti két óra lihegés elég az egészséghez
Sokat jár az agya? Vigyázzon, megnőhet a feneke
Minden adott, hogy kövérek legyünk
Komolyan fájhat a feje a túlsúllyal küszködőknek

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG