1p
KKV
A Vodafone Magyarország az első félévben 7 százalékkal nagyobb bevételt ért a bázishoz képest, s a háromnegyed éves eredményei is a terveknek megfelelően alakulnak, mind a bevételt, mind az előfizetői létszámot tekintve - mondta Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

Tavaly a Vodafone bevétele 137 milliárd forint volt, ami 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vezérigazgató elmondta: az idén inkább egyszámjegyű lesz a bevétel növekedése, jóllehet a mobiltelefon elterjedtsége az év végre eléri a 110-115 százalékot. A bővülés motorja a mobil internet.

A vezérigazgató a szervezeti átalakítás kapcsán elmondta: a cél az, hogy a vállalat ügyfélcentrikusabb legyen, s javuljon a belső szervezeti koordináció. Példaként kifejtette: a lakossági üzletághoz ezt követően az eladás és az ügyfélszolgálat, a marketing és pénzügyi elszámolás is hozzá tartozik.

Hasonlóan alakítják ki a vállalatokkal foglalkozó részleget is. Ezen túlmenően a 10 fős vezető csapat 8-ra szűkül. Beck György elmondta: a 221 márkaképviselettel rendelkező cég működésének kezdete, 1999 óta ez az első jelentős szerkezeti átalakítás.

Az eseményen elhangzott, hogy a Vodafone következő napokban több új szolgáltatással jelenik meg a piacon.

Narancsot vett a Deutsche Telekom
Megint több lett a mobilos
A vállalkozóknak kedveskedik a Vodafone

MTI

 

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG