1p
KKV
Értesülések szerint a Békéscsabai Kolbászgyártó Húsipari és Kereskedelmi Kft. ellen indítottak felszámolási eljárást. Ezzel egyidőben felszámolás alá vonták a 4 éve alapított kisvárdai Cívis Meat Kft.-t is.

A hvg.hu értesülése szerint felszámolási eljárást kezdeményeztek január 23-án a Békéscsabai Kolbászgyártó Húsipari és Kereskedelmi Kft. ellen. A társaság meglehetősen rovott múltú, az elmúlt nem egészen két évben öt bírósági végrehajtás futott ellene, az első 2011 április elején, az utolsó tavaly november első felében. Három alkalommal a területileg illetékes adóhatóság, kétszer pedig közjegyző rendelte el az eljárásokat, amelyek közül három még nem zárult le.

Nem is olyan régen még kifejezetten jól ment a kolbászgyárnak, különböző fesztiválokon szerepeltek sikerel, közepesen nagy felhajtás mellett, dobogora kerültek például az ország egyik legjobbank tartott vendéglőjében, a balatonszemesi Kistücsökben rendezett kolbászteszten.

Felszámolás indult a kisvárdai Cívis Meat ellen is. A cég stabilan veszteséges volt, 2011-ben 1,65 milliárd forint árbevétel mellett több mint 206 milliós mérleg szerinti veszteséget hozott össze, egy évvel korábban pedig 1,7 milliárdos forgalom mellett 155 millió volt a bukta.

Húsos gondok: Sátoraljaújhely, Kaposvár, Pápa, Gyula, Kapuvár, Békéscsaba, Kisvárda

Az impozáns sorba tartozik a most becsődölt két cég mellett a nemrégiben bezárt Zemplén-Hús kft. sátoraljaújhelyi üzeme - a város országgyűlési képviselője Budai Gyulától kért segítséget.

Kaposvár közgyűlése nemrégiben döntött úgy, hogy kétmilliárd forint értékben tulajdonrészt vásárol a Kométa 99 Zrt.-ben, miután a Kométa csőd közeli állapotba került.

December végén jelentették be, hogy a pápai önkormányzat ötven százalék fölé emeli jelenlegi 8 százalékos tulajdoni hányadát a Pápai Hús 1913 Kft.-ben. A gyulai önkormányzat pedig önálló társaságot alapít a helyi húsipar újjászervezésére.

A kapuvári húsgyárat már nem sikerült megmenteni, felszámolása októberben kezdődött el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG