2p
KKV
Európai uniós támogatással, nettó 376 millió forintból napelemes kiserőmű épült a Csongrád megyei Mórahalmon. Évente 25 millióért termelhetnek áramot.

1800 napelem várja a napsütést

Az önkormányzat közleménye szerint a homokháti kisváros külterületén egy 1,25 hektáros területen 1800 darab, déli irányba fordított, 30 fokban megdöntött monokristályos napelemet helyeztek el. A napelemblokkok 30 volt feszültségű egyenáramot szolgáltatnak, amit 15 inverter alakít át váltóárammá.

A Szegedtől 25 kilométerre található területen az elmúlt 30 év átlaga alapján a napsütéses órák száma évente 2102, amiből a nyári félévre 1522 óra jut. A tervek szerint a kiserőmű évente 620 megawattóra áramot fog termelni, és ezt betáplálja az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. elektromos hálózatába.

376 millióból hozták össze, évi 25 milliót kereshetnek vele

Az erőmű becsült éves működési költsége 2,5 millió forint.

A beruházás összköltsége nettó 376,475 millió forint volt, amelynek több mint kétharmadát - 257 millió forintot - uniós és hazai pályázati támogatás fedezett, a fennmaradó részt az önkormányzat biztosította saját forrásából.

Az évi 620 megawattóra áramot a mórahalmi önkormányzat honlapján közölt adatok szerint nagyjából bruttó 25 millió forintért tudják majd eladni és betáplálni az EDF DÉMÁSZ hálózatába.

Nemrég az ország legnagyobb fotovoltaikus erőművét adták át: a Mátra lábánál mintegy 6,5 milliárd forintos ráfordítással megépült létesítmény 16 megawattos teljesítményű. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG