A dohányboltok után nemzeti italboltok is lehetnek a választások után, a kormány ugyanis a dohánypiachoz hasonlóan állami monopóliummá tenné a szeszes italok árusítását - értesült a hvg.hu kormányzati forrásból. Az új rendszert a választások után vezethetik be. A hvg.hu szerint azért latolgatják az ötletet, mert tartanak a népharagtól.
A lapnak nyilatkozók közül legtöbben – kormányzati értesüléseket emlegetve – úgy tudják, hogy az úgynevezett tömény alkoholos italok vagy égetett szeszes italok kiskereskedelmét kötnék koncesszióhoz, a söröket és a borokat továbbra is árulhatnák az élelmiszerboltok. Azt is több egymástól független kiskereskedelmi forrás állította, hogy trafikok is pályázhatnak majd az italárusítási koncesszióra, italboltot ugyanúgy lehet majd venni, mint trafikot.
Az italárusítási engedélyekre a boltokon kívül a szórakozóhelyeknek, kocsmáknak is kellene pályázniuk.
Az elmúlt másfél évben többször is felröppentek már a nemzeti italboltokról szóló hírek. Lázár János már 2012 októberében utalt arra, hogy nem bánná, ha az alkoholárusítás a jelenleginél jóval szabályozottabb keretek között zajlana.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
13 perce
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
35 perce
-
Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
körülbelül 1 órája
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
körülbelül 1 órája
-
20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
2 órája
-
Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
2 órája
-
Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
3 órája
- Újabb milliárdos közpénz-elherdálásról rántotta le a leplet a kormány
- Keddtől jönnek az igazság pillanatai a Tisza-kormány számára
- Bajban Netanjahu, döntött az államfő
- Hegedűs Zsolt fontos üzenetet küldött
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Visszatámadott Rétvári Bence
- Négy településen tartanak választást, hol van a Tisza és a Fidesz?
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Véres lövöldözés Krakkóban
2026. november 7. 16:23
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
2026. november 7. 14:43



