1p
KKV
24-et már eladtak, átlagosan félmillió forintért.

A korábban az M2-es vonalon közlekedett, szovjet gyártmányú metrószerelvények egy része tovább fut az M3-as vonalon, de - szétszedve - két tucatot már eladtak, a legolcsóbbat mintegy félmillióért. Hasonló sors vár a régi buszokra is - írja a Napi Gazdaság.

A korábban a 2-es metróvonalon futott régi orosz szerelvények közül 20-at talált alkalmasnak a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. arra, hogy tovább üzemeljen az M3-as vonalon - tájékoztatta a lapot a társaság. Minderre azután nyílt lehetőség, hogy a 2-es vonalon június végén állt forgalomba az Alstomtól vásárolt, utolsóként érkezett huszonkettedik Metropolis-szerelvény.

A magyar Alstom értékesítési árbevétele 40 százalékkal, 7,6 milliárd forintra emelkedett a március 31-én zárult üzleti évben. Idén a cég szeretne részt venni számos, erőmű- és közlekedésfejlesztésre kiírt közbeszerzésben. Részletek

A még bevethető orosz járművek áthelyezésével párhuzamosan a BKK megkezdte a leginkább elhasználódott sínszakaszok cseréjét is a 3-as vonalon. A BKK szerint az M3-as metró felújítására 2010 őszéig nem történt érdemi előkészület, pedig a szerelvények kora és az infrastruktúra állapota ezt indokolttá tette volna, az új városvezetés azonban hivatalba lépését követően támogatási kérelemmel fordult a fejlesztési tárcához, hogy a metróvonal rekonstrukciójára európai uniós támogatást nyerhessen el. Jelenleg a tervezési feladatokra vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárás kiírása előtt áll a BKK, a szükséges tervek teljeskörűen 2015-re készülnek el.

A forgalomból kivont metrókocsik megvásárlására nem volt érdeklődő, ezért ezeket járműhulladékként értékesíti a társaság. A kocsikból kiszerelik azokat az egységeket és alkatrészeket, amelyek a tovább üzemelő szerelvényekben még gazdaságosan használhatók; a 31,5 tonna önsúlyú kocsikból 12-14 tonna veszélyes hulladékot is eladhatnak, besorolásuk miatt persze csak olyan vevőnek, aki megfelelő környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik.

Az értékesítés nyílt árversenyes ajánlatkérési eljárásban zajlik, a szerelvényeket a vevőnek kell szállítható állapotba hoznia, átrakodnia és elszállítania. A BKK eddig 24 metrókocsit adott el, a vételár darabonként 456 és 860 ezer forint között alakult

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG