1p
A magyar Alstom értékesítési árbevétele 40 százalékkal, 7,6 milliárd forintra emelkedett a március 31-én zárult üzleti évben. Idén a cég szeretne részt venni számos, erőmű- és közlekedésfejlesztésre kiírt közbeszerzésben.

A francia Alstom csoport magyarországi leányvállalatának elnök-vezérigazgatója, Deák László az eredményeket ismertető tájékoztatóján kiemelte: az árbevétel jelentős emelkedése a növekvő export volumennek, az erőművi szerviz megrendelések bővülésének, valamint az elinduló metrókarbantartás tevékenységnek köszönhető. Deák László elmondta: a cégcsoport tovább szeretné növelni a Magyarországon beszerzett gépipari termékek és szolgáltatások értékét, és egyensúlyba szeretné hozni ennek volumenét a magyar leányvállalat értékesítésének árbevételével.

A vállalat ezt a közeljövőben induló, nagyszabású erőművi, vasúti jármű- és infrastruktúra-fejlesztési projektekre kiírt pályázatok elnyerésével, az azokon történő sikeres megfeleléssel kívánja elérni - hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató. Deák László kérdésre válaszolva hozzátette: az Alstom Hungária veszteséges volt tavaly, a metróprojekt konszolidációja, illetve a volt Láng gépgyár bezárásának költségei miatt.

Ugyanakkor az Alstom csoport jelentősen, 33 százalékkal növelte magyarországi gépipari vállalatoknak adott közvetlen megrendeléseit, amelyek volumene az előző pénzügyi év egészében meghaladta a 12 milliárd forintot. Az Alstom csoport közvetlenül is vesz termékeket és szolgáltatásokat magyarországi vállalatoktól, így például fékeket, fékrendszereket vasúti járművekhez - fűzte hozzá.

Az Alstom Hungária mintegy 6,4 milliárd forint értékű új megrendelést nyert el hazai és nemzetközi vállalatoktól. A magyarországi árbevétel mintegy 20 százaléka (1,4 milliárd forint) származott belföldi értékesítésekből, 80 százaléka (6,2 milliárd forint) pedig exportból, ennek 96 százaléka tudásexport volt.

Az Alstom közlekedési üzletága, amely a budapesti 2-es és 4-es metróvonal új szerelvényeinek szállítójaként ismert, pályázni kíván a 3-as metróvonal régi szerelvényeinek cseréjére, illetve esetleges felújítására kiírandó közbeszerzési pályázaton. Az üzletág a HÉV szerelvények cseréjére is kínál elővárosi és vonat-villamos megoldásokat, így az Alstom Hungária ebben is részt venne.

Deák László ismertette, hogy az Alstom jelenleg 145 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, ezenkívül több mint 65 fős magyar alvállalkozói körrel dolgozik, de terveik szerint 2014. március 31-re 15-tel növelik munkavállalóik, és 35-tel stratégiai alvállalkozóik számát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG