Az állam olyan vállalkozási és jogszabályi környezetet alakít ki, amely korlátot állít az illegális autójavítóknak - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségével (GÉMOSZ) aláírt megállapodás alkalmával, kedden Budapesten.
Az utóbbi években a márkakereskedők 60 százaléka, a legális autójavítóknak pedig több mint fele szűnt meg - közölte Gablini Gábor, a szövetség elnöke. Hozzátette: ha a megállapodás alapján a legális szféra bővül, a GÉMOSZ tagjai négy év alatt négyezer új munkavállalót alkalmaznak, mindazonáltal a válságban 20 ezer munkahely szűnt meg.
Összehangoltan ellenőriznek
Az államtitkár elmondta azt is, hogy az állam ellenőrzéssel és bírságolással tereli a legális szféra felé az illegális autójavítókat. Felkutatásukban számít az önkormányzatokra, és bevonja a társhatóságokat, az adóhatóságot és a fogyasztóvédelmet is.
Gablini Gábor szerint az autójavító ágazat éves teljesítménye 1000 milliárd forint, ennek 70 százalékát adja az illegális szféra. Az itt tevékenykedők az adók és járulékok nem fizetése miatt olcsóbbak a legális javítóknál, bár a próbavásárlások közben kiderült, hogy összességében mégsem kerül kevesebbe az ott végeztetett munka - érzékeltette a GÉMOSZ elnöke.
Az illegális szféra emellett közbiztonsági problémát is felvet, mivel gyakran lopott autók alkatrészeiből végzik a javítást. Emellett nincs minősítésük a felhasznált olajoknak és alkatrészeknek sem. A használt olaj továbbítása, és a javított motorok emissziója pedig környezetvédelmi problémát is felvet - fejtette ki az elnök.
Tisztulhat a piac
Európában az átlagos javítói óradíj 35-40 euró (10 500-12 000 forint), Magyarországon 5 ezer forint a legális óradíj, tehát az európai átlaghoz képest olcsó, csak az illegálishoz képest tűnik drágának.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára azt emelte ki, hogy a 2014-2020 közti uniós költségvetési ciklusban Magyarország a támogatások döntő részét gazdaságfejlesztésre fordítja, de ebből csak a legális vállalkozók részesedhetnek. Ez is a tisztulás irányába hathat.
Az állam olyan törvényeket alkot, amelyekkel megakadályozzák, hogy illegálisan működjenek autójavítók. A kereskedők szerint 10-ből hét forintot nem hivatalos autójavítóknak fizetünk ki.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
körülbelül 1 órája
-
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
körülbelül 1 órája
-
Történelmi pofont kapott Trump, az iráni háború és a benzinszámla miatt büntettek a választók – Ez Viszont Privát
2 órája
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
2 órája
-
Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
3 órája
-
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
3 órája
-
Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
4 órája
Mfor.hu Top24
- El kell tudni adni a fenntarthatóságot
- Brüsszelben is megszorongathatják Orbán Viktor két barátját
- Besokallt Forsthoffer Ágnes: Pócs János komoly büntetést kapott
- Ezt az egészségügyi szolgáltatót vásárolta fel a Doktor24
- Magyar Péter: A Tisza Párt nem lesz ott a Nemzetbiztonsági Bizottság hétfői ülésén
- Novák Katalin egy magánegészségügyi konferencián tűnt fel
- Teljesen átírja az egészségügyi bértáblát a kormány – egyesek akár 67 százalékos emelést is kaphatnak
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Ursula von der Leyen bejelentette.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Ebben nehéz lesz utolérni Ausztriát.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Így változott az árfolyam pénteken.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Mindenki a lakáspiac visszaesését várta, de egészen más történt Budapesten
16:56
-
Az Európai Néppárt szerint megszűntek Magyarországon a demokráciát és a jogállamiságot fenyegető súlyos, tartós jogsértések
16:03
-
Zuhanórepülésben az amerikai részvénypiac
15:19
-
Megvan az év ESG-alapkezelője – a fenntartható befektetéseket díjazta a Privátbankár
14:56
-
A GDP arányos szociális kiadások alapján Magyarország hátulról a harmadik Európában
13:30
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
2026. november 6. 08:07
-
Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
2026. november 6. 09:36
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
2026. november 6. 05:51
-
Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
2026. november 6. 07:46
-
Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
2026. november 6. 10:18



