1p
KKV
A magas vérnyomás megfelelő kezelése alapvetően fontos, de nem minden beteg számára a legalacsonyabb érték a legkedvezőbb - állítja egy tanulmány
A magas vérnyomás megfelelő kezelése alapvetően fontos, de nem minden beteg számára a legalacsonyabb érték a legkedvezőbb. A vérnyomáscsökkentő szerek rendelését végző, gyakorló orvosok számára igen hasznos eredményeket hozó tanulmányt az Európai Szívgyógyászok minapi müncheni kongresszusán ismertették.

A nemrég közölt ONTARGET elnevezésű vizsgálat készítői az adatokat tovább elemezve újabb jelentős felismerésekre jutottak. Ezekről a tanulságokról beszélt Münchenben Peter Sleight oxfordi professzor és Frank Ruschitzka svájci professzor.
   
Az ONTARGET tanulmányban több mint 25 ezer idős ember vett részt, akiknek a fele már túlélt egy szívinfarktust, minden ötödiknek volt agyi katasztrófája és minden harmadik cukorbetegségben szenvedett. Ezeknek a betegeknek mindkét alkalmazott kezelés, a telmiszartan tabletta, illetve a ramipril nevű készítmény egyformán hatékonynak bizonyult.
   
Most nem a kétféle kezelési mód, hanem a tablettákkal elért vérnyomáscsökkenés szerint csoportosították a vizsgálati személyek adatait. Korábban több tudományos közlemény arra a következtetésre jutott, hogy a nagy szív- és érrendszeri kockázatú emberek, például a cukorbetegek esetén a vérnyomást alacsonyabbra tanácsos levinni, mint az egyébként normális határértéknek tartott 140/90 Hgmm.
   
Az ONTARGET új elemzéseinek eredményei ezt a feltételezést nem támasztották alá. A csaknem hat éven át megfigyelt, önkéntes vizsgálati személyek adatai azt ugyan megerősítették, hogy a legalacsonyabb vérnyomásúak körében volt a legritkább az agyi katasztrófa, de egyéb szempontok szerint az adatok nem tűntek kedvezőnek.
   
A cukorbajban szenvedők halálozásának kockázata statisztikailag értékelhetően fokozódott, ha a vérnyomást 130 Hgmm alá csökkentették. Ruschitzka professzor végkövetkeztetése szerint az ilyen, idősödő cukorbetegeknél nem célszerű túlteljesíteni az "Éljen 140/90 Hgmm alatt" általánosan elfogadott elvet.

Nehéz olcsó gyógyszerhez jutni
Gyalogosan hosszabb az élet
Zsíros kérdések: nem csak a nagy pocak okoz gondot
Fiatalon is figyelni kell a vérnyomásra
Káliummal a magas vérnyomás ellen

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG