7p
Sokkoló, meglepő, rémálom, visszatérők - ilyen és ezekhez hasonló jelzőkkel illeti a világsajtó a magyar fociválogatott tegnapi győzelmét az osztrákok felett. A dicsőségen túl 1 millió eurónak is örülhet a Magyar Labdarúgó Szövetség, ha pedig továbbjutunk, még több prémium jöhet.
Dzsudzsák Balázs a szurkolók között, miután a magyar válogatott 2-0-ra legyőzte Ausztria csapatát a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja első fordulójában játszott mérkőzésen a Bordeaux-i Stadionban 2016. június 14-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Egymillió eurót ért a magyaroknak a tegnapi fenomenális győzelem: nagyjából 313 millió forint üti a markát a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, ezen kívül pedig fürödhetnek a dicsőségben, mivel a világsajtót is bejárta a magyarok győzelme. Szemezgettünk a szalagcímekből is.

Szépen fizetnek

Az UEFA honlapja szerint a Eb-re kijutott 24 csapat egyaránt 8 millió euróval (körülbelül 2,5 milliárd forint) gazdagodott, a csoportkörben elért győzelem egy-, míg a döntetlen félmillió eurót (körülbelül 156,5 millió forint) ér.

Nem történt baj a konzulátus szerint

Az elmúlt napok összességében nyugodtan teltek, a konzuli szolgálat beszámolója szerint nem történt komoly, a magyar szurkolókat érintő esemény a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon - mondta Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Ideiglenes konzuli szolgálat működik Marseille-ben, így a következő meccsünkön is lesz konzulátusi segítség. Itt egyébként érdemes minden kint tartózkodó szurkolónak regisztrálnia.

A nyolcaddöntőbe jutás további 1,5 millió eurós (körülbelül 470 millió forint) prémiumot von maga után, míg a negyeddöntős szereplés még 2,5 millió eurót (körülbelül 782 millió forint) ér. A négy közé jutott csapatok négymillió euróval (körülbelül 1,25 milliárd forint) gazdagodnak, a döntő résztvevői közül a végső győztes további 8, a vesztes 5 millió euróval (körülbelül 1,56 milliárd forint) térhet haza.

Vági Márton, az MLSZ főtitkára korábban úgy nyilatkozott, hogy a tiszta nyereség 30 százalékát osztják szét az Európa-bajnokságon szereplő válogatott játékosai között.

Ledöbbent a világ

A nemzetközi sportsajtó igen nagyot nézett a tegnapi 2-0-ás győzelmünkön, nézzük, milyen szalagcímek jöttek, de mindenek előtt vessünk egy pillantást az Európai Labdarúgó-szövetség weboldalára.

UEFA.com:

Az Európai Labdarúgó-szövetség nem fukarkodott: "Magyarország sokkolta Ausztriát" - olvasható honlapjának napi összefoglalójában, amely Szalai Ádám góljának videójával kezdi tudósítását. Az alcímben az UEFA kiemeli, Magyarország 1964-ben nyert utoljára mérkőzést a kontinensviadalon.

Ausztria

Lássuk, hogy interpretálta a vereséget az osztrák sajtó.

Kurier:

Elemzésében a lap azt írja, a vereség egy jó erős lágyékon rúgással ért fel és a csapatnak mielőbb hátra kell hagynia a rossz emlékeket.

Der Standard

"Hidegzuhany a nemzeti válogatottnak" - ezt a címet adta élő közvetítésének a Standard.  Más cikkeikben arról írnak, hogy Ausztria teljesítménye nem volt rossz, tovább kell menni.

Kronen Zeitung

"Nem szabad a fejünket a homokba dugni" - idézi Christian Fuchs osztrák kapitányt a lap. A csapatnak most arra kell koncentrálnia, hogy a portugálok ellen tudjanak helyt állni.

Die Presse

"Emelt fővel tovább és teljes gázzal előre." - olvasható a Die Presse anyagában, ahol úgy fogalmaznak: a realitások kemény padlóján koppant most nagyot a csapat.

Na de menjünk is Németország felé, nézzük, ott mit ír a szaksajtó.

Kicker

"A Bundesliga-triója teljesítette a magyarok álmát" A mértékadó német sportnapilap szerint a találkozó legjobbjának választott Kleinheisler László (Werder Bremen) mellett a két gólszerző, Szalai Ádám (Hannover), és Stieber Zoltán (1. FC Nürnberg) volt a siker fő letéteményese.

A lap kiemeli a német Bernd Storck szövetségi kapitány munkáját, illetve a hosszú évekig a Bundesligában légióskodó Király Gábort, aki Lothar Matthäust megelőzve lépett elő a legidősebb Eb-n szereplő futballistává.

Deutsche Welle

"Magyarország sokkolta Ausztriát" A cikkben kiemelik, hogy a második félidő volt a döntő, akkor megjött a magyarok önbizalma, ez eredményezte a gólokat és a teljesen megérdemelt győzelmet.

Frankfurter Allgemaine Zeitung

"Két Bundesliga-játékos vezette győzelemre Magyarországot. Szalainak és Stiebernek nehéz napjai voltak a német élvonalban, de nem úgy az Európa-bajnokságon."

Jöjjenek a spanyolok.

Marca

"Magyarország visszatért" A spanyol cikk szerint ugyan az osztrákok Alaba révén alig fél perc elteltével megszerezhették volna a vezetést, ezt követően azonban kiábrándító teljesítményt nyújtottak, a 44 év után az Eb-n szereplő magyarok pedig teljesen megérdemelt győzelmet arattak. "Magyarország a főbejáraton tért vissza az európai futballba" - írják.

Mundo Deportivo

"Nagyszerű focival lepte meg a magyar válogatott az osztrákokat. Magyarország eddig az Eb kellemes meglepetése, pozitív csalódása."

Olaszország:

Corriere dello Sport

"Ausztria-Magyarország 0-2, Szalai-Stieber kiütötte Alabáékat" Az olasz sportnapilap szerint a magyarok rendkívül bátor futballal győzték le az osztrák csapatot, amely a selejtezősorozatot többek között a svédek és az oroszok előtt veretlenül nyerte meg. A cikk szerzője Kleinheisler László lendületes játékát emelte ki, illetve - a gólszerző Szalai Ádám és Stieber Zoltán mellett - a kapus Király Gábort. Hozzáteszik, a magyarok ezzel a sikerrel karnyújtásnyira kerültek az álmuktól, azaz a továbbjutástól.

Franciaország:

L'Équipe

"Magyarország meglepte Ausztriát" A franciák szerint az első félidőben inkább az osztrákok irányították az összecsapást, de a fordulást követően már a magyarok akarata érvényesült. Úgy fogalmaznak: mindenki lehengerlő támadójátékot várt a selejtezőben kilenc győzelmet aratott, veretlen Ausztriától, de David Alabáék elhasaltak az erős magyar válogatottal szemben.

Le Parisien

"Az álmok elérhetőek, egy szombati, Izland elleni győzelem Marseille-ben továbbjutást érhet a magyaroknak."

Le Figaro

"Az Eb első meglepetése" A napilap leszögezi, hogy előzőleg az osztrák válogatott volt a találkozó abszolút esélyese - sőt az Európa-bajnokság meglepetéscsapataként említették -, a magyarok viszont tökéletesen indították az Eb-t.

Anglia:

Daily Mail

"Magyarország őrületben, miután Szalai és Stieber góljával legyőzték a szomszédos Ausztriát."

BBC

"Vajon húznak egy Leicestert?" A brit közszolgálati médium is meglepetésként értékeli a magyar sikert. Kiemelik, hogy az elején teljesen máshogy is alakulhatott volna a találkozó, és érdekes párhuzamot állítanak fel az angol Premier League-t nagy meglepetésre bajnok Leicester City-vel.

"Egyre négyszázat fizet, ha Magyarország megnyeri az Eb-t. Vajon húznak egy Leicestert?". Hozzáteszik: a West Bromwich Albion korábbi játékosa, a 37 éves Gera Zoltán nagy befolyással volt a játékra, neki volt a legtöbb szerelése a mezőnyben.

Eurosport.com

"Keveset vártak a magyaroktól, de tökéletesen játszottak és felborították a papírformát"
Összefoglalójukban arról írnak, hogy Ausztria ismét a torna negatív meglepetése lehet, és hangsúlyozzák, hogy Alaba vagy Arnautovic helyett a kivételesen játszó Kleinheisler lett a meccs kulcsembere.

Telegraph

"Szalai Ádám és Stieber Zoltán második félidei góljával Magyarország ledöbbentette a magasan rangsorolt osztrákokat."

Guardian

"Szalai visszatért a gólszerzéshez. Most fordult meg a szerencséje annak az embernek, aki a sikeres pótselejtező után vagy 200 embert hívott meg pálinkára."

Majdnem a legjobbak

Egyébként az első fordulóban a magyarok voltak a második legjobb csapat a 24-ből, egyedül a németek nyújtottak jobb teljesítményt a whoscored.com statisztikái szerint. A portál válogatottakra vonatkozó listáját a nyitómeccsükön szintén 2-0-ra győztes németek vezetik 7,50 osztályzattal, míg Bernd Storck együttese 7,21-gyel a második.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Petíciót vittek a Molhoz a független benzinkutasok
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:04
Több százan demonstráltak péntek délelőtt a Mol budapesti székháza előtt a független benzinkutak helyzetének rendezéséért. A tiltakozók szerint az olajtársaság nagykereskedelmi árképzése és a magas adóterhek egyre több kisebb töltőállomás fennmaradását veszélyeztetik. A szervezők petíciót is átadtak a Mol képviselőjének.
Közérdekű Napirendig sem jutott a Fidesz javaslata a Fővárosi Közgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:06
Napirend elfogadása nélkül ért véget a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülése, így a képviselők nem tárgyalták meg a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának előterjesztését. A testület alig fél órát ülésezett, miután a képviselők többsége nem támogatta a napirend elfogadását.
Közérdekű Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:25
Magyar Péter 63, Orbán Viktor pedig mindössze 25 pontot ért el a CEU Demokrácia Intézetének népszerűségi felmérésében. A két politikus közötti 38 pontos különbségre az 1994 óta vizsgált adatsorban nem volt példa. A kutatás szerint ugyanakkor Orbán Viktor továbbra is jelentős támogatottságnak örvend a Fidesz megmaradt szavazótáborában.
Közérdekű A Kisfaludy-pénzek több mint felét pályázat nélkül osztották ki Kapitány István szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:21
Súlyos visszaélések gyanúja miatt tett feljelentést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásainak átvilágítása után. A vizsgálat közel 23 ezer szerződést érintett, amelyek keretében összesen 475 milliárd forintot osztottak szét. A miniszter szerint a pénzek jelentős része szűk üzleti körökhöz került.
Közérdekű Már a kórházból dolgozik XIV. Leó pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:38
Jó hírek érkeztek a műtéten átesett pápáról.
Közérdekű Vitézy Dávid verhetetlen a népszerűségi listán
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:32
Októberben stabilizálódtak a pártok közötti erőviszonyok, egyik párt támogatottságában sem látszott jelentős, vagy akár egy korábbi trendbe illeszkedő elmozdulás. A politikai aktivitás továbbra is magas. A politikusok népszerűségi listáján Vitézy Dávid tartja vezető helyét, szorosan mögötte holtversenyben Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, a legtöbb kritika a gazdaságpolitikával kapcsolatos lépéseket és a kormányzás módját, stílusát illeti.
Közérdekű Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:50
A 24.hu-nak nyilatkozott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára.
Közérdekű Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:20
Lemond az ügyészségről, és otthagyja a szervezetet Nagy Gábor Bálint, aki júliusban mondott le a legfőbb ügyészi posztról.
Közérdekű A nap képe: elrepül Budapestről Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:17
Magyar Péter a kép tanúsága szerint Ryanair-géppel utazik Brüsszelbe, az európai uniós és tagállami vezetők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójára.
Közérdekű Nagy átalakítás várható, lemondott a szabályozó hatóság elnöke
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:17
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, írja közleményében a hatóság. Január elsejétől megszűnhet az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG