2p

Új adatszolgáltatást írt elő az Országos Kórházi Főigazgatóság a kórházaknak, és ez okozta, hogy a hétvégén csaknem húsz százalékkal kevesebb lett a lélegeztetőgépen kezelt betegek száma.

Az elmúlt 24 órában 6390 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 103 108 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 195 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 521 főre emelkedett. A gyógyultaké jelenleg 882 659, az aktív fertőzöttek száma 185 928 főre emelkedett.

Jelenleg 7596 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 513-an vannak lélegeztetőgépen. 

Látszólag meglepetéssel indult a hét: míg az új fertőzöttek, a kórházban ápoltak száma ütemesen nőtt, a lélegeztetetteké hirtelen lecsökkent a péntek reggeli jelentésben szereplő 695-ről 538-ra. Azaz miközben 525-tel nőtt a kórházban lévő betegek száma, a legsúlyosabb állapotban lévőké 170-nel csökkent. Sajnos nem a helyzet javult, hanem az Országos Kórházi Főigazgatóság változtatott az adatszolgáltatási rendszeren - írja a nepszava.hu. A jövőben már csak az intenzív osztályon tubussal lélegeztetettek száma jelenik meg a statisztikában, azoké pedig nem, akiknek magas nyomású maszkon át adják az oxigént.

A beoltottak száma 6 126 420 fő, közülük 5 842 885 fő már a második oltását is megkapta, 2 515 398 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

Az Oltási akcióban eddig összesen 831 ezren vettek fel oltást, közülük 681 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 102 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG