3p

A koronavírus elleni oltás működik, Magyarország működik - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvénye előtt újságíróknak.

Orbán Balázs az eseménynek helyet adó Dobozy Kúriánál hozzátette: továbbra sem terveznek járványügyi korlátozásokat, "mert nem azok, hanem az oltás a megoldás", és mindenkit arra bátorítanak, hogy oltassa be magát. Az államtitkár kijelentette: Magyarország biztos pont a jelenlegi, bizonytalan világban.

Orbán Balázs elmondta: a kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök hosszan beszél majd tágabb kitekintésű, nemzetközi kérdésekről. Hozzátette: helyzetértékelésük szerint Magyarország a védőoltásoknak köszönhetően működik, egyébként egy bizonytalan - egyesek szerint világrend nélküli - világba érkeztünk. A népvándorlások és járványok korában vagyunk, és minden országot fel kell készíteni ennek a kezelésére - közölte. "Azon dolgozunk, hogy Magyarország sikeres legyen, amely jól tudja a kihívásokat kezelni" - fogalmazott.

Az államtitkár elmondta, hogy a miniszterelnök az Európai Unióról is beszél majd. "Azt gondolom, hogy az EU a legélhetőbb, legjobb keret Magyarország számára az elmúlt száz évben, abban vagyunk érdekeltek, hogy az unió egyben maradjon" - húzta alá. Orbán Balázs megjegyezte, számos kihívás áll a közösség előtt: adósságválság, versenyképességi problémák, és az, hogy "nem tudjuk érvényesíteni az akaratunkat a világban".

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára nyilatkozik a sajtó munkatársainak a kötcsei Dobozy kúriánál (Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Máthé Zoltán)
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára nyilatkozik a sajtó munkatársainak a kötcsei Dobozy kúriánál (Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Máthé Zoltán)

Azt mondta, hogy küzdeni kell az EU egyben maradásáért, de nem mindenki gondolja így; a "brüsszeli bürokraták és baloldali, liberális politikai csoportok ebben a nehéz helyzetben is olyan, szélsőséges ideológiai kérdéseket erőltetnek", mint a migráció ügye és a genderideológia. Hozzáfűzte: Afganisztán kapcsán újra előkerült a kvóták kérdése, és úgy tűnik, hogy "Brüsszelben a genderlobbi fontosabb, mint a gyermekeink védelme".

A harmadik kérdés az, hogy hogyan küzdjünk a klímaváltozás ellen. Brüsszelben a klímaváltozást okozók helyett az egyszerű európai állampolgárokkal akarják megfizettetni ennek az árát - közölte. Orbán Balázs kiemelte, hogy az elmúlt tíz év politikája sikert hozott: mind a kormány családtámogatási, mind az adócsökkentési politikája, a segély helyett munka elve, a nemzeti identitás védelme, a nemzeti érdekekért való kemény kiállás megerősítette Magyarországot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Már megint szembe megy a fejlett világgal a kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 11:43
A fejlett világban mindenhol leszerelik az ATM-eket, itt telepíteni kell, pedig a magyarok is egyre inkább elfordulnak a készpénztől – írja laptársunk, az Mfor. 
Közérdekű Itt az új 20 ezer forintos, nagyon mutatós lett
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 06:52
Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsát ki. A 20 000 forint névértékű ezüst és 3 000 forint névértékű színesfém emlékérmék 2025. július 28-tól megvásárolhatók.
Közérdekű Amíg ön aludt, Szijjártó Péter felmondóleveleket írt alá
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 06:39
Fontos posztokon történik változás a magyar diplomáciában.
Közérdekű Mit mond majd Magyar Péter Paks 2-ről?
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:20
Az oroszok újabb beruházásáról a 21 Kutatóközpont készített felmérést Tordai Bence képviselő kérésére.
Közérdekű Orbán Viktor megint nekiment a bankoknak, miközben tárgyal velük
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 08:45
A kormányfő a Kossuth Rádióban beszélt péntek reggel.
Közérdekű Véget ért a Napenergia Plusz program, megvannak a nyertesek
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 09:42
Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban – jelentette be a hivatalos Facebook-oldalán csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Közérdekű Itt a következő magyar, aki Kapu Tibor nyomdokaiba lép
Herman Bernadett | 2025. július 17. 06:35
Nagy László 100. születésnapjára bocsát ki ma emlékérmét az MNB. 
Közérdekű Az MNB-től keresik ? Csak óvatosan!
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 10:58
Figyelmeztetést adott ki a Magyar Nemzeti Bank.
Közérdekű Heves viharok után – mit kell tudni a kárrendezésről?
Izsó Márton – Bocskai István | 2025. július 13. 10:28
A Klasszis Podcastban Leleszi Lászlóval, a Hungarikum Alkusz kárrendezési igazgatójával beszélgettünk a legfontosabb tudnivalókról.
Közérdekű Most éppen járnak a repülők, de indulás előtt tájékozódjanak
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:50
Menetrend szerint, késések nélkül, a normál rendben történik az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelenleg. A repülőteret 10 óra környékén újabb heves esőzés érte el, de a jelenlegi zivatar nem okoz fennakadást a forgalomban. Azért érdemes indulás előtt tájékozódni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG