2p

Az elmúlt 24 órában a pénteki oltásmennyiségnek a tizedével sem tudott emelkedni a beoltottak száma Magyarországon. Az összkép azonban félrevezető, hiszen a második körös oltások pörögtek vasárnap. 

Az elmúlt 24 órában mindössze 8945-tel nőtt a Magyarországon beoltottak száma, így 4,073 millióan kapták meg legalább az első dózist. Bár ez a növekmény rettentően alacsony, messzemenő következtetéseket egyelőre ebből nem érdemes levonni. A részletesebb adatokból ugyanis kiderül, hogy 61 ezerrel nőtt a második oltásukat is felvevők száma. Vagyis az oltási tempó mit sem lassult, csupán nem az összlétszámot látványosan növelni képes első adagok beadása volt fókuszban vasárnap. Ugyanez volt a helyzet egyébként múlt hét vasárnap is, akkor még 8000-rel sem nőtt az összlétszáma a beoltottaknak, viszont nagyon sokan vették fel a teljes védettséghez szükséges második dózist. 

A járvány ugyanakkor leszálló ágban van: 1219 új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában, aminél kevesebbre legutóbb február 9-én volt példa. Feltételezhetnénk, hogy mindez a kevés mintavételnek köszönhető, és ez részben igaz is lenne, hiszen 13 754 tesztet végeztek az elmúlt 24 órában. A pozitivitási arány azonban még az elmúlt napokban jellemző, 9-11 százalékos szintnél is alacsonyabb lett, 8,8 százalék. 

Ezzel együtt a járvány kezdete óta összesen 784 111  főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 106 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 908 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 528 201 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 228 002 főre csökkent.

4872 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 572-en vannak lélegeztetőgépen, ezek az adatok a február végi-március eleji szintnek felelnek meg.

 A magyar lakosság 42 százaléka már megkapta az oltást szemben az uniós 24 százalékkal. Miután a beoltottak száma átlépte a 4 milliót, szombaton életbe lépett az újraindítás újabb fokozata - emlékeztet az Operatív Törzs. A kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyekSzámos szolgáltatás már igénybe vehető védettségi igazolvánnyal. A még oltásra váró regisztráltak az online időpontfoglalóban is tudnak oltást foglalni. Már a 16-18  éveseket is lehet regisztrálni oltásra. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
Közérdekű Ismét kevesebben lettünk, de legalább javult a fontos mutató
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:45
Az előzetes adatok szerint 2026 márciusában 5752 gyermek született, és 10 393 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 15 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közérdekű Itt a végeredmény a listás helyekről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:54
Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:32
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek száma 16-ra nőtt.
Közérdekű Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:22
Azonnali hatállyal megszüntetik a rengeteg pénzből működő, kétes szervezetet.
Közérdekű Befellegzett a DK-nak „jelen formában”
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:49
Szétesőben a törpepárttá vált DK a méretes kudarc után.
Közérdekű Hazahozzuk – üzente az Orbán Anitával repülőre pattanó Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:02
Természetesen az uniós pénzügyi forrásokról beszélt a leendő kormányfő.
Közérdekű Árad: még az Orbán-kormány minisztereit is hadra fogták az uniós pénzek megszerzéséért
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:57
A Politico arról ír, hogy közösen dolgoznak a Tisza párt leendő miniszterei Orbán Viktor kulcsembereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG