3p

Figyelmeztetést adott ki a Magyar Nemzeti Bank.

Piackutatásra, illetve az ügyfelek bankkártyájáról indított állítólagos jogtalan tranzakciók miatti egyeztetésre hivatkoznak azok a kibercsalók, akik az MNB nevében hívnak fel telefonon fogyasztókat, és így próbálják megtudni azok bizalmas banki adatait. A Magyar Nemzeti Bank soha semmilyen ürüggyel nem kéri el az ügyfelektől telefonos, elektronikus úton azok bizalmas bankszámla- vagy kártyaadatait. Varga Mihály jegybankelnök júniusi bejelentésével összhangban a Magyar Nemzeti Bank öt intézkedéssel támogatja a kormány pénzügyi visszaélésekkel szembeni fellépését.

A Magyar Nemzeti Bankra hivatkozó 2023 szeptemberi adathalász-támadások, majd az azt követő tavaly májusi és szeptemberi újabb kísérletek után ismét telefonos csalási kampányt indítottak kibercsalók a jegybank nevével visszaélve. Az MNB ügyfélszolgálatára idén mostanáig 172 db., a jegybank nevével történő visszaélésről beszámoló ügyféljelzés érkezett.

A csalók egyik csoportja – a telefonos hívás során a jegybank munkatársaként bemutatkozva — azt jelezte az ügyfeleknek, hogy jogtalan tranzakciót (utalást, készpénzfelvételt, limitemelést) kezdeményeztek a számlájukról és ezért szükséges „adatokat egyeztetni”. Ennek során megszerezni tervezik a bankszámla vagy bankkártya-adatokat, a tulajdonos nevét, kártyaszámát, illetve a kártya hátlapján található háromjegyű CVC-kódot is. Ezek birtokában online vásárlásokkal emelik le az ügyfelek pénzét azok bankszámlájáról jellemzően olyan Európán kívüli webáruházas vásárlások útján, amely esetén nincs szükség kétfaktoros, megerősített ügyfélazonosításra. Az MNB ügyfélszolgálatára érkező panaszok közül 82 esetben számoltak be e csalási mintázatról.

A kiberbűnözők másik csoportja magát szintén az MNB munkatársának kiadva „telefonos piackutatást” végez, azt tudakolva, hogy a felhívott ügyfél értesült-e a banki csalásokról. A beszélgetés során eloszlatják az ügyfél gyanakvását, éberségét, majd egy adott ponton ők is azok banki adatait kérik el tőlük. Ebben az esetben is a fogyasztók megkárosítása a nyilvánvaló cél.

A Magyar Nemzeti Bank soha semmilyen ürüggyel nem kéri el az ügyfelektől telefonos, elektronikus úton azok bizalmas bankszámla- vagy kártyaadatait. Ilyen telefonhívásnál érdemes pontosító kérdéseket feltenni, gyanú esetén megszakítani a kapcsolatot és az MNB ügyfélszolgálatán érdeklődni. Azonnali gyanúra adhat okot az is, ha a telefonáló – miután az ügyfél bizalmatlan vagy nem hisz neki – sürgető vagy fenyegető hangnemet használ.

Ha egy ügyfél mégis megadta bizalmas azonosítóit, érdemes azt is haladéktalanul bejelenteni a bankjának és a rendőrségnek. Ha az MNB a nevével való visszaélés kapcsán károsultakról szerez tudomást, minden esetben maga is büntetőfeljelentést tesz a nyomozó hatóságnál.

A kiberbiztonsági kockázatok megelőzésére, csökkentésére Varga Mihály jegybankelnök júniusban jelentette be az MNB öt intézkedését az online bűnőzök ellen. A jegybank emellett számos állami intézménnyel és a pénzpiac szereplőivel KiberPajzs néven közös kommunikációs és edukációs kampányt folytat, továbbá elemzi a folyamatokat, lehetséges intézkedéseket az elektronikus pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek támogatására, védelmére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:11
A vétóról is említést tett a Magyarországot legutóbb Brüsszelben képviselő miniszterelnök.
Közérdekű Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:04
Igen, az ukrán elnök látogatásáról is beszélt a magyar miniszterelnök, aki telefonon jelentkezett be az egyik tévéműsorban.
Közérdekű Petíciót vittek a Molhoz a független benzinkutasok
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:04
Több százan demonstráltak péntek délelőtt a Mol budapesti székháza előtt a független benzinkutak helyzetének rendezéséért. A tiltakozók szerint az olajtársaság nagykereskedelmi árképzése és a magas adóterhek egyre több kisebb töltőállomás fennmaradását veszélyeztetik. A szervezők petíciót is átadtak a Mol képviselőjének.
Közérdekű Napirendig sem jutott a Fidesz javaslata a Fővárosi Közgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:06
Napirend elfogadása nélkül ért véget a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülése, így a képviselők nem tárgyalták meg a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának előterjesztését. A testület alig fél órát ülésezett, miután a képviselők többsége nem támogatta a napirend elfogadását.
Közérdekű Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:25
Magyar Péter 63, Orbán Viktor pedig mindössze 25 pontot ért el a CEU Demokrácia Intézetének népszerűségi felmérésében. A két politikus közötti 38 pontos különbségre az 1994 óta vizsgált adatsorban nem volt példa. A kutatás szerint ugyanakkor Orbán Viktor továbbra is jelentős támogatottságnak örvend a Fidesz megmaradt szavazótáborában.
Közérdekű A Kisfaludy-pénzek több mint felét pályázat nélkül osztották ki Kapitány István szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:21
Súlyos visszaélések gyanúja miatt tett feljelentést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásainak átvilágítása után. A vizsgálat közel 23 ezer szerződést érintett, amelyek keretében összesen 475 milliárd forintot osztottak szét. A miniszter szerint a pénzek jelentős része szűk üzleti körökhöz került.
Közérdekű Már a kórházból dolgozik XIV. Leó pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:38
Jó hírek érkeztek a műtéten átesett pápáról.
Közérdekű Vitézy Dávid verhetetlen a népszerűségi listán
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:32
Októberben stabilizálódtak a pártok közötti erőviszonyok, egyik párt támogatottságában sem látszott jelentős, vagy akár egy korábbi trendbe illeszkedő elmozdulás. A politikai aktivitás továbbra is magas. A politikusok népszerűségi listáján Vitézy Dávid tartja vezető helyét, szorosan mögötte holtversenyben Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, a legtöbb kritika a gazdaságpolitikával kapcsolatos lépéseket és a kormányzás módját, stílusát illeti.
Közérdekű Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:50
A 24.hu-nak nyilatkozott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára.
Közérdekű Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:20
Lemond az ügyészségről, és otthagyja a szervezetet Nagy Gábor Bálint, aki júliusban mondott le a legfőbb ügyészi posztról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG