2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Forgalomba állítják az első felújított szerelvényt.
A 3-as vonalon közlekedő felújított metrószerelvények Budapesten, a BKK Kőér utcai telephelyén (Kép forrása: MTI Fotó, Balogh Zoltán)

Tarlós István főpolgármester a metrószerelvény ünnepélyes elindítása előtt közölte, hogy az új szerelvény nem sokkal fél 2 után indul utasokkal Kőbánya-Kispestről. A tervek szerint 2018 nyarától már csak ilyen felújított szerelvények közlekednek a vonalon. Két héten belül már három korszerűsített szerelvényen lehet majd utazni, és Magyarországon van már öt felújított szerelvény.

A főpolgármester elmondta, hogy Magyarország legnagyobb forgalmát lebonyolító tömegközlekedési útvonala a 3-as metróvonal, a 17 kilométeres útvonalon naponta félmillióan utaznak.

Lassan, de biztosan indul a felújítás

Tarlós István hangsúlyozta: az egyik legfontosabb fővárosi feladat a 3-as metró felújítása. "A döntések körüli csatározások közben is tudtuk, hogy Magyarország legnagyobb utasforgalmát lebonyolító tömegközlekedési útvonala nem kerülhet a működőképtelenség határára" - mondta, hozzátéve: a kormánnyal összefogva lassan megoldódni látszik az áldatlan állapot.

A 3-as vonalon közlekedő első felújított metrószerelvény a Határ úti megállóban (Kép forrása: MTI Fotó, Balogh Zoltán)

Várhatóan havonta két felújított szerelvény áll majd forgalomba. Ezek a szerelvények megjelenésükben harmonizálnak a 2-es és a 4-es metróvonalon közlekedők szín- és formavilágával. A gyártó a felújított metrószerelvényekre a korábbi húsz év helyett harminc év élettartamot garantál, ezzel körülbelül hárommillió kilométer biztonságos megtételét vállalja.

Tarlós István kiemelte azt is, hogy a 3-as metró felújítása a szerelvények felújításával nem ér véget, a folytatás még idén várható. Ha a metróvonal infrasturkturális felújítására vonatkozó pályáztatás a tervek szerint halad, akkor lehet bizakodni abban, hogy a rekonstrukciós munkák valószínűleg már a nyáron elkezdődnek, és 2020-ig teljes körűen megújulhat a metróvonal - mondta a főpolgármester.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 19:25
De nem az Egyesült Államokba, a labdarúgó vb-re, hanem Brüsszelbe.
Közérdekű Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:10
189 igen szavazattal és egyetlen tartózkodás vagy nem szavazat nélkül megszavazta az Országgyűlés a képviselői fizetések, valamint a frakciók állami támogatásának csökkentéséről szóló tiszás törvényjavaslatot.
Közérdekű Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:10
A Tisza Párt országgyűlési frakciója döntött arról, hogy kiket jelöl négy parlamenti vizsgálóbizottság élére. Döntésüket a házelnökkel is ismertették – közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bujdosó Andrea frakcióvezető.
Közérdekű Interjú közben hagyta faképnél a műsorvezetőt a tajtékzó Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:20
Az amerikai elnök interjú közben nemes egyszerűséggel felállt és otthagyta az NBC riporterét.
Közérdekű Magyar Péterék nagy átalakításokról döntöttek a gyermekvédelemben
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:00
Egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap létrehozásáról fog dönteni e heti ülésén a kormány a gyermekvédelemben bántalmazást elszenvedőknek – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben hétfőn napirend előtt.
Közérdekű Átalakítják a pedagógusok teljesítményének az értékelését
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 16:45
A jelenlegi rendszer túl sok adminisztrációt igényel, és nem ad valós képet a tanárok munkájáról – írja a kormány. 
Közérdekű Hamarosan kiderül, hogyan készült fel a MÁV a nyári főszezonra
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 15:50
Június 20-án indul a főszezoni, nyári menetrend. A nyári balatoni közlekedés pedig több vonatot és egyben nagyobb kapacitást is jelent.
Közérdekű Fontos korlátozást szüntet meg a szociális és családügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 14:37
Megszűnt az a korlátozás, amely külön fenntartói engedélyhez kötötte az adományozást a gyermekotthonok és az állami gondoskodásban élő gyermekek támogatását illetően – jelentette be Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
Közérdekű Nagy átalakításokra készül az oktatási miniszter?
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 12:50
Lannert Judit szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak annyi az értelme, hogy az elit kiszelektálja magát.
Közérdekű Újabb fontos törvényjavaslatot nyújt be a kormány, átalakulhat a közmédia
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 11:15
Ezt Magyar Péter jelentette be egy nappal azt követően, hogy felmondott az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG