2p
Az ottawai rendőrség szombaton paprikasprayt és villanógránátot vetett be több száz erőszakos tüntetővel szemben, akik több mint három hete vertek tábort a belvárosban a koronavírus elleni korlátozások és a kormány ellen tiltakozva.

A hatóságok elmondták, hogy a tüntetők rátámadtak a rendőrökre, és nem engedelmeskedtek a távozási felszólításoknak. Negyvenhét tiltakozót őrizetbe vettek, és több mint harminc járművet elvontattak. A rendőrség a Twitteren közölte: mindenkit letartóztatnak, aki nem hagyja el önként a kiürítendő területet.

A rendőrök attól sem riadtak vissza, hogy betörjék a járművek ablakait, és elfogják a magukat elbarikádozó sofőröket. Úgy tudni, hogy a műveletek során senki sem sérült meg súlyosabban. A hatóságok pénteken kezdték meg az oltásellenes tüntetések felszámolását a kanadai fővárosban. Aznap körülbelül száz embert vettek őrizetbe. A tüntetőket napok óta kérték a városközpont elhagyására, és csütörtökön mintegy száz ellenőrzőpontot állítottak fel a belváros körül.

A kanadai megmozdulások eredetileg kamionos tüntetésként indultak, miután januárban oltási kötelezettséget vezettek be a nemzetközi forgalomban dolgozó árufuvarozók számára. A tiltakozáshoz, amely az idő előrehaladtával kormány-, illetve korlátozásellenes arculatot öltött, ezrek csatlakoztak. A fővárosi tüntetés január 27-én kezdődött. Négyszáz-ötszáz kamion táborozott le a városközpontban, megbénítva a közlekedést. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a tüntetések miatt hétfőn veszélyhelyzetet hirdetett, ami lehetővé teszi a gyülekezési jog korlátozását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG