2p
Heves záporokkal, zivatarokkal hidegfront érkezik vasárnap, hétfőre országszerte mérséklődik a kánikula.
Fürdőző férfi dobja fel kislányát a Balatonban naplementekor Fonyódnál 2015. augusztus 28-án. MTI Fotó: Varga György

Hidegfront vet véget az idei nyár első hőhullámának, melynek során az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriadót rendelt el – írja az Időkép.

A front vasárnap késő délután éri el nyugati tájainkat, mozgása valamelyest lelassul fölöttünk, hétfő estére hagyja el kelet felé az országot. Átvonulását többfelé erősen megnövekvő gomolyfelhőzet jelzi majd, vasárnapra virradóra főként a Dunántúlon, majd napközben egyre többfelé kell készülni záporokra, zivatarokra. Heves zivatarok is kialakulhatnak felhőszakadás, jégeső és viharos széllökések kíséretében.

A hét utolsó napján hazánk nagy részén még 30 fok fölé melegszik a levegő, nyugaton maradhat 30 fok alatt a csúcshőmérséklet.

Hétfőn az ország keleti felén/kétharmadán további heves záporokra, zivatarokra kell készülni, a Dunántúlra megerősödő északi, északnyugati széllel már szárazabb levegő áramlik, majd késő estére keleten is megszűnik a csapadék. Jelentősen felfrissül a levegő, nagyjából 23 és 29 fok közé esik vissza a hőmérséklet, végre fellélegezhet a nagy melegtől megviselt szervezetünk.

Napos nyári idő jön a front mögött

Kedden és szerdán hazánk nagy részén újra napos, nyári időre van kilátás, legfeljebb kedden a keleti határ mentén fordulhat elő még néhol futó zápor. A szél veszít erejéből. Frissebbek lesznek a reggelek, a nappali felmelegedés pedig kissé erősödik, szerda délutánra már 30 fok köré emelkedik a hőmérséklet. Ismét nagyon erős lesz az UV-sugárzás!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG