2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A miniszterelnök egy interjúban közölte milyen újabb fordulatot vesz kapcsolata a köztársasági elnökkel.

Magyar Péter még egyszer meg fogja keresni Sulyok Tamás köztársasági elnököt és négyszemközti találkozót kezdeményez a lemondása érdekében. A miniszterelnök erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt erről kedden este.

A kormányfő a műsorvezető azon felvetésére, miszerint a Sulyok Tamás „eltávolításával” kapcsolatos ügy láthatóan megállt, nemmel felelt, hozzátéve, hogy

„erre adtak felhatalmazást a magyar emberek” és benne volt a vállalásaik között, hogy a jogállam leépítését csendben végignéző „bábok nem maradhatnak”.

Emlékeztetett, hogy ezért beszélt Sulyok Tamással korábban, aki eleinte nyitottnak is bizonyult a kérésre, „aztán végül valamilyen oknál fogva” mégis ragaszkodott a székéhez.

Továbbra is elszánt a lemondás ügyét illetően

Leszögezte: elszántsága mit sem változott, s mivel „szeretné megóvni a magyar jogállamot”, még egyszer meg fogja keresni a köztárasági elnököt és meg fogja kérni, hogy négyszemközt üljenek le.

„Fogok vele még egyszer beszélni, lehet, hogy újdonságot is tudok neki mondani és nagyon remélem, hogy meg tudunk állapodni” – jelentette ki,.

Kitért arra, hogy ha nem, akkor rövidesen el fognak járni az eredeti célnak megfelelően. (MTI)

Az interjút itt nézheti végig:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Orbán Anita a nyaralókhoz szólt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:55
Európa több pontján is tűzvészekkel küzdenek, ezért utazás előtt és közben is tájékozódjon mindenki! – erre hívja fel a figyelmet Orbán Anita külügyminiszter. 
Közérdekű Akkora a baj, hogy már délután be kell avatkozni Pakson
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 16:26
Várhatóan még péntek késő délután megkezdődik a két, nyolcvan méter hosszúságú bárka irányított süllyesztése.
Közérdekű Már a NER is segít Pakson: Szijj László cége válaszolt Magyar Péter felszólítására
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 13:30
Két azonnali intézkedéssel segíti a paksi felkészülést a Duna Aszfalt.
Közérdekű Még kevesen tudják, hogy kicsoda az új államfő
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 09:35
Baka András támogatottsági adatai jobbak, mint elődjéi, Sulyok Tamáséi bármikor is voltak egy felmérés szerint.
Közérdekű Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 17:10
Az  aszály és vízhiány ellen sürgősen védekezni kell. 
Közérdekű Kész tervek vannak – Így akadályozná meg a kormány az atomerőmű leállítását Pakson – FRISSÍTVE
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 15:33
Készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát is. 
Közérdekű Vitézy Dávid népszerűbb Magyar Péternél?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:58
Az Europion kutatása szerint 60 százalék fölötti a kormánypárt támogatottsága.
Közérdekű A nap képe: így ünnepelték a tiszás képviselők az új államfőt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:57
Baka András lett Magyarország új köztársasági elnöke.  
Közérdekű Ruff Bálinték feljelentést tettek Orbán Viktor videói miatt – Kaminski Fanny is érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 12:28
Átvizsgálta a Miniszterelnökség a korábbi kormányfő közösségi médiás költéseit.
Közérdekű Baka András már hivatalosan is elnök-jelölt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:59
Kedden szavazhatnak róla az Országgyűlésben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG