2p

Az Európai Parlament egyik magyar képviselője, Ujhelyi István tett fontos bejelentést.

Az a magyar állampolgár, aki egy keleti vakcina után második oltásként európai engedélyezésű oltóanyagot kért, illetve két keleti vakcina után a harmadik emlékeztető oltását már az Európai Unió által elfogadott oltóanyagok egyikéből kapta, az teljes jogú tulajdonosai lesznek az egységes, uniós covid-igazolványnak – jelentette be Ujhelyi István, az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke szerdai online sajtótájékoztatóján.

Eddig nem lehetett Szuptnyikkal szabadon utazni (Fotó: EPA/SHAHZAIB AKBER)
Eddig nem lehetett Szuptnyikkal szabadon utazni (Fotó: EPA/SHAHZAIB AKBER)

Az MSZP EP-képviselője közölte: mindez azután nyert megerősítést, hogy hivatalos jogértelmezést kért az Európai Bizottságtól a hatályos szabályokat illetően, amelynek eredményeként előbb írásban, majd egy keddi egyeztetésen személyesen is tájékoztatást kapott a keleti oltások elfogadásáról Didier Reynders igazságügyi biztostól.

„Ez egy sokak által régóta várt hír. Amit ígértem, végigküzdöttem és eredménnyel jártam. Amit a kormány elbaltázott, azt én helyre tettem” – fogalmazott Ujhelyi, emlékeztetve arra, hogy korábban számos alkalommal lobbizott a kormánynál és az európai intézményeknél is a sok százezer magyart érintő probléma megoldása érdekében, de mint mondta: nyitottságot és együttműködést csak az európai döntéshozóknál tapasztalt az ügyben.

Az MSZP európai politikusa felidézte, hogy az elmúlt évben sok százezer magyar kénytelen volt költséges teszteket elvégeztetni, ha valamilyen okból utaznia kellett; a legtöbb tagállamban ugyanis – a kormány által beígért kétoldalú megállapodások elmaradása miatt – nem fogadják el megfelelő védettségnek az EU által el nem ismert, az Unióban csak Magyarországon használt keleti oltóanyagokat. Ez elsősorban azoknak jelentett eddig is komoly nehézséget, akik ingázás, tanulás, munkavállalás miatt rendszeresen kénytelenek átlépni a határt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Egyéni vállalkozó? A NAV üzent
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:41
Ezeket az adatokat beírják előre a bevallásba.
Közérdekű Magyar Péter reakciója: Orbán Viktor továbbra sem képes felelősséget vállalni
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 17:31
A leendő miniszterelnök távozó elődje azon bejelentésére írta ezt ki a Facebook-oldalára, hogy Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, de maradna a Fidesz elnöke.
Közérdekű Itt van Orbán Viktor nagy bejelentése: a parlamentbe nem ül be, de maradna a Fidesz elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 17:19
A Facebook-oldalán látható videójából az is kiderül, hogy a Fidesz jövő hétfőn megalakuló parlamenti frakcióját Gulyás Gergely vezeti majd.
Közérdekű Fontos bejelentésre készül Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:26
17 órakor várható a távozó kormányfő Facebook-posztja szerint.
Közérdekű Semjén Zsolt venné a kalapját
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:23
Lemondott a KDNP elnöki tisztéről, de nem fogadták el.
Közérdekű Vitézy Dávid lesz az új közlekedési miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 11:25
Vitézy Dávidot kérte fel közlekedési és beruházási miniszternek, Kátai-Németh Vilmost pedig szociális- és családügyi miniszternek Magyar Péter. A kijelölt miniszterelnök 14 órakor külön videóban jelenti be a TISZA-kormány oktatási miniszterét.
Közérdekű Újabb minisztereket jelent be pénteken Magyar Péter, eldől, kié lesz az oktatási tárca
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 19:07
Holnap jelenti be a leendő miniszterelnök, Magyar Péter a Tisza-kormány újabb minisztereit, köztük az oktatási minisztert.
Közérdekű Kiszámoltuk, hogyan adózhat majd a Tisza-kormány alatt
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 15:30
Kétkulcsos, 4 millió forintig 9, efölött 20 százalékos, sávosan progresszív személyijövedelemadó-rendszerben gondolkozhat a megalakulás előtt álló Tisza-kormány. Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter Facebook-bejegyzés ugyanakkor számos kérdőjelet is meghagy a többi jövedelem adózását illetően. 
Közérdekű Kyiv Post: Ukrajna drónokkal támadta a Barátság kőolajvezeték szivattyúállomását
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 14:50
Röviddel azután, hogy Kijev helyreállította az orosz olajtól függő Szlovákia és Magyarország felé irányuló szállításokat a Barátság (Druzsba) vezetéken keresztül, ukrán drónok csütörtökön megtámadták a Druzsba kőolajszállítási hálózat egyik kulcsfontosságú, Oroszország területén található csomópontját, és tüzet okoztak – számolt be róla a Kyiv Post.
Közérdekű A nap képe: lazára vette a figurát Magyarország leendő miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 10:35
Magyar Péter az edzőteremben kezdte a napot.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG