2p

Politikai szempontból a magyar foci követése erősebben kötődik a kormánypártokhoz.

Az IDEA Intézet 2024. október 31. és november 6. között végzett országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar felnőtt lakosság csaknem fele (45 százalék) rendszeresen néz labdarúgó-mérkőzéseket, közülük 39 százalék a magyar focit is követi. A válogatott meccsek népszerűbbek, mint a hazai NB I mérkőzései: előbbieket 37 százalék, utóbbiakat 21 százalék kíséri figyelemmel. Mintegy 200 ezer ember kizárólag a magyar bajnokikat követi, külföldi vagy válogatott meccsek nélkül.

A felmérés szerint a Ferencváros kiemelkedik a magyar klubok közül: szurkolói tábora 1,3 millió fő, ami több mint kétszerese a második és harmadik helyen álló Újpest és Diósgyőr szurkolótáborának (összesen 500 ezer fő). A többi NB I-es klub tábora nem éri el a 100 ezer főt, a Paks kivételes sikerei ellenére is csak viszonylag széles támogatói bázissal rendelkezik. A másodosztályú Honvéd és Vasas szurkolói bázisa mérhető, nagyságrendileg közelítenek az Újpesthez és a Diósgyőrhöz.

Politikai szempontból a magyar foci követése erősebben kötődik a kormánypártokhoz. A Fidesz-KDNP szavazóinak 58 százaléka, a Mi Hazánk szavazóinak 53 százaléka néz magyar focit, míg a TISZA-szavazók körében ez az arány 29 százalék, a DK esetében pedig mindössze 19 százalék. A fociszurkolók között alacsony a bizonytalan szavazók aránya, különösen a Ferencváros szurkolói körében, ahol mindössze 4 százalékot tesznek ki.

A Fradi szurkolóinak 59 százaléka a Fidesz-KDNP-t, 17 százaléka a Tisza Pártot, 15 százaléka a Mi Hazánkot támogatná egy választáson, míg a DK és más pártok szavazói minimális arányban vannak jelen.

Beszédes ábra
Beszédes ábra
Fotó: IDEA Intézet

Címkék: Közérdekű FTC Sport

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:50
A 24.hu-nak nyilatkozott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára.
Közérdekű Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:20
Lemond az ügyészségről, és otthagyja a szervezetet Nagy Gábor Bálint, aki júliusban mondott le a legfőbb ügyészi posztról.
Közérdekű A nap képe: elrepül Budapestről Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:17
Magyar Péter a kép tanúsága szerint Ryanair-géppel utazik Brüsszelbe, az európai uniós és tagállami vezetők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójára.
Közérdekű Nagy átalakítás várható, lemondott a szabályozó hatóság elnöke
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:17
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, írja közleményében a hatóság. Január elsejétől megszűnhet az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása.
Közérdekű Karácsony Gergely nem kertelt, elmondta, mit gondol a budapesti olimpiáról
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:10
Karácsony Gergely szerdán közzétett videójában arról beszélt, hogy nyitott egy budapesti olimpia megrendezésére, amennyiben az a városfejlesztést szolgálja és nyereséges tud lenni, emellett a fővárosi közbiztonság javítását sürgette.
Közérdekű Fordulat a távozó Tótth András ügyében, ezért mondott le a Tisza-kormány államtitkára?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:59
Tótth András megbizatása a miniszterelnök javaslatára október 13-i hatállyal megszűnt.
Közérdekű Hirtelen lemondott Kapitány István államtitkára
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:46
Személyes okok miatt távozik Tótth András.
Közérdekű Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere, a Fidesz visszaszólt
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 17:18
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, illetve Varga-Bajusz Veronika államtitkár letartóztatását is helybenhagyta a törvényszék.
Közérdekű Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:27
Örülhet a Tisza-kormány is, hogy néhány hónap alatt elérték ezt az egyébként már évek óta húzódó eljárás keretében.
Közérdekű Ő lehet az ügyészség új feje
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:09
Az államfő a volt Vas megyei főügyészt jelöli az ügyészi szervezet csúcsára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG