3p

A Békemenetet korábban lefújta a korábbi kormányhoz köthető civilszervezet. Helyette most egy másik alapítvány közölte, hogy megszervezik a Zászlómenetet.

Mint ahogy már korábban beszámolt rólalaptársunk az Mfor-on, nem lesz idén Békemenet. A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány még korábban közölte, hogy az október 23-ra tervezett eseményt „idő előttinek” tartják. A Fidesz a Terror Háza Múzeum előtt tartja majd forradalmi megemlékezését. 

Jelen állás szerint lesz ugyanakkor Zászlómenet – közölte az 56 Lángja Közhasznú Alapítvány. Az 1956-os forradalom 70. évfordulóján A Nemzet Zászlója 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászlóval és székely zászlóval tiszteleg a forradalom hősei előtt.

Az alapítvány szerint a Békemenet elmaradása nyomán hiányérzet maradhat azokban, akik az elmúlt években részt vettek a nemzeti összetartozást kifejező rendezvényeken. Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján az 56 Lángja Közhasznú Alapítvány

"nevéhez híven nagyszabású, felemelő megemlékezésre készül A Nemzet Zászlója zászlómenettel, tisztelegve a forradalom hősei és a magyar szabadság eszménye előtt.

A rendezvény különlegessége az 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászló, amelyhez a menet utolsó szakaszán egy hatalmas székely zászló társul. A két jelkép a magyar nemzeti összetartozást, a történelmi hagyományok tiszteletét és a határokon átívelő közös emlékezetet fejezi ki. A zászlómenet a budai Duna-parton, a Gellért-hegy alatt, az 1956-os forradalom történetéhez szorosan kapcsolódó két helyszín között halad. Az idei mottó:

„No war, no gender, no migration – Isten, haza, család.”

Az 56 Lángja Közhasznú Alapítvány szerint a rendezvény középpontjában a magyar nemzeti zászló tisztelete és a forradalom hőseire való emlékezés áll. Az eseményről háromkamerás, drónos élő közvetítés készül. A közvetítés elérhetősége A Nemzet Zászlója honlapján lesz megtalálható. A rendezvény részleteiről a Google keresőjében az „A Nemzet Zászlója” kifejezésre keresve lehet tájékozódni – zárult az alapítvány bejelentése.

A Telex arról írt, hogy az 56 Lángja Alapítvány alapítója Szilágyi Ákos, aki az elmúlt években leginkább az Orbán Viktort támogató, látványos pólóiról vált ismertté. Az október 23-i rendezvényüket Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon kommentálta: „A közpénzekkel kitömött fideszes hátország 1956 október 23. hetvenedik évfordulóján békemenet helyett ”no war, no gender, no migration„ jelszóval szervez vonulást. Mindig bebizonyítják, hogy van lejjebb.”

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Akár már a héten találkozhat Magyar Péter Volodimir Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:01
Magyar Péter miniszterelnök a Helsingin Sanomat című finn napilapnak adott interjújában bejelentette, hogy kormánya legfontosabb feladatának az alkotmány teljes újraírását tekinti. A kormányfő emellett beszélt az ukrán elnökkel tervezett eheti találkozójáról, amely Brüsszelben jöhet össze. Az orosz energiafüggőség csökkentésének szükségességét hangsúlyozta, de azt is kiemelte, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani.
Közérdekű Több pénz, gyorsabb műtétek: Magyar Péter bejelentette, mire költenek százmilliárdokat
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:24
Ötszázmilliárd forintos többletforrást ígért az egészségügynek a jövő évi költségvetésben Magyar Péter. A kormány emellett több tízmilliárd forintos programot indít a leghosszabb kórházi várólisták csökkentésére, és új finanszírozási, valamint munkaszervezési megoldásokkal gyorsítaná a betegellátást. A miniszterelnök a költségvetési megtakarításokról és a paksi atomerőmű működését biztosító beruházás eredményeiről is beszámolt a pénteki sajtótájékoztatón.
Közérdekű Hivatalosan is újraindult a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 14:44
Kerek 10 év múltán ismét hírekkel jelenkezett az annak idején bezáratott Népszabadság.
Közérdekű Megszólalt Vitézy Dávid a Budapest-Belgrád vasútvonalról – már látszik a fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 11:18
De még így is hosszú hetekbe telhet, mire minden folyamat sikerrel lezárható.
Közérdekű Túlélte a saját kivégzését, most magához tért Christa Pike
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 20:00
„Mindent megtettek, amit a kivégzési eljárás előír, és egyszerűen nem működött” – így foglalta össze Deborah Denno kriminológus Christa Pike esetét. A Tennesseeben halálra ítélt nő túlélte a múlt heti kivégzési kísérletet, és ügyvédjei szerint már magához tért.
Közérdekű Kihallgatták és rövid vallomást tett az ügyészségen Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 19:54
A Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett telefonlopási ügyben hallgatta ki a miniszterelnököt.
Közérdekű Nagyot változott a közvélemény megítélése a budapesti olimpiával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 18:50
Több lépésben nőtt a budapesti olimpia megrendezésének támogatottsága a magyarok körében: a mostani 64 százalékos arányt valószínűleg a tavaszi választási eredményt követő javuló közhangulat, általános derűlátás magyarázza. Megkockáztatható állítás: az olimpia már nem Orbán Viktor ügye, a kormányváltó szavazók jó része is mögötte áll – írja Hann Endre, a Medián vezetője.
Közérdekű Vitézy Dávid bejelentette: feltámadhat a Diákváros-projekt
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 18:17
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén született meg a döntés a beruházás megvalósításáról.
Közérdekű Nyomoz a rendőrség a Tisza-rendezvényeket szervező cég gyanús közbeszerzése miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 13:21
Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a 2026. augusztus 20-i rendezvénysorozat szervezésére kiírt közbeszerzéssel kapcsolatban.
Közérdekű Mégsem lesz munkaszüneti nap december 24.?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 16:44
Százezer alatt maradt a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete által a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítására szervezett országos népszavazási kezdeményezés ügyében gyűjtött aláírások száma – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG