"Egyértelmű és világos választ adtam a kormány és a pénzügyminiszter nevében: a következő év elején megkezdjük a 13. havi nyugdíj visszaépítését. Járvány ide vagy oda"
- mondja Orbán Viktor csütörtöki, facebookos videójában, melyet az Idősek Tanácsa ülése után vett fel a stábja.
A miniszterelnök rövid bejelentkezésének ez a veleje, egyébként felvezetésnek elmondta, hogy az idősügyi tanácsülés előtt mindenkit ez érdekelt, ez volt a legfontosabb téma.
Orbán a videó elején még arról is beszél, hogy nem szeretne zsákbamacskát árulni, a mostani ősz az idősek számára nehezebb lesz, mint a tavasz. Mert az ország választópolgárai úgy döntöttek, hogy az ősszel nem zárjuk le újra az ország működését, hanem folyamatosan működésben tartjuk az intézményeinket, az iskoláinkat, a munkahelyeinket, a sportlétesítményeinket, a színházainkat és az idősügyi tanácshoz hasonló fórumainkat is. Ez Orbán szerint is fokozott figyelmet követel mindenkitől, hiszen a veszély jelentős.
"Ha nem vigyázunk és nem figyelünk egymásra, sok életet veszítünk el, olyanokat is, amelyeket egyébként megmenthettünk volna"
- mondja Orbán.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




