2p

8 ezernél több új fetőzöttet azonosítottak, egy nap alatt 157 beteg került kórházba. 

8370 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 939 784 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma - olvasható a koronavirus.gov.hu-n.

Elhunyt 116 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 31 867 főre emelkedett, 818 336 fő pedig már meggyógyult, az aktív fertőzöttek száma pedig 89 581 főre emelkedett. Az új fertőzötteket tekintve továbbra is április elején volt ennél magasabb a szám, közben a pozitivitási ráta az elvégzett koronavírus-tesztek alapján 22 százalék.

5147 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 157 beteggel többet, mint előző nap, közülük 509-en vannak lélegeztetőgépen. 

Mint megjegyzik: mindenkinek ajánlott a megerősítő harmadik oltás felvétele, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását, mert a védőoltás után kialakuló védettség - minden vakcina esetében - néhány hónap elteltével gyengül.

A járvány negyedik hullámának felszálló ágában vagyunk, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérik őket, hogy vegyék fel mielőbb az oltást. A beoltottak kevesebb, mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. 

A beoltottak száma 5 992 142 fő, közülük 5 768 941 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 527 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Tankoljon meg még ma, mert durva áremelkedés lesz péntektől a kutakon
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:56
Jön az áremelkedés a hétvégén.
Közérdekű Jó hírt kaptak a diákok: emelkedik az ösztöndíj
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:07
Legkevesebb ötven százalékkal emelkednek a tanulmányi ösztöndíjak az egyetemeken a tavaszi félév során – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Budapesten, sajtótájékoztatón.  
Közérdekű Új felmérés: a Republikonnál többen szeretnék Magyar Pétert miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:54
E közvélemény-kutató februári megkérdezekor a válaszadók 45 százaléka Magyar Pétert szerette volna látni a miniszterelnöki székben, 37 százalék továbbra is Orbán Viktort preferálja. A Nézőpont Intézet február elején publikált felmérésében pont fordított a helyzet.
Közérdekű Április közepétől fontos változás jön Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 07:48
Elindul a Pay&Go az összes metróvonalon. 
Közérdekű Nyugtat a foci-vb házigazdája: biztonságban lesznek a szurkolók
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 13:15
Semmiféle kockázattal nem kell kalkulálniuk azoknak a látogatóknak, akik a júniusban esedékes labdarúgó-világbajnokságra Mexikóba utaznak – közölte Claudia Sheinbaum, Mexikó elnöke.
Közérdekű Az MVM tiszta vizet öntött a pohárba a rezsistopkedvezménnyel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:00
Az MVM szerint sokan érdeklődtetek a földgázszámlákkal kapcsolatban, ezért a cég részletesen bemutatta, ki mikor számíthat majd a számlájára és azok mikortól tartalmazzák a rezsistop kedvezményt.
Közérdekű Ádáz küzdelem, így állnak most az erőviszonyok kevesebb mint 50 nappal a választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 08:00
A Mediántól friss számok érkeztek. A Nézőpont Intézet teljesen mást mér.
Közérdekű Meghalt Perger István
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 18:22
Az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője 48 évesen hunyt el.
Közérdekű Változna a gyógyszerrendelés: a kamara nem támogatja, komoly aggályaik vannak
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 12:37
11 pontban fogalmazta meg kétségeit a szakmai szervezet a vonatkozó rendeletek módosítsa kapcsán.
Közérdekű Szülők miatt kapott fejmosást a Belügyminisztérium, hivatalos helyről
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:33
Az Adatvédelmi Hatóság marasztalta el a Belügyminisztériumot (BM).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG