2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A helyreállítási tervet ellenőrző bizottságban a kormány képviselői mellett kormányközeli civil szervezetek kaptak többségben helyet.

Tavaly novemberben alakult meg a magyar helyreállítási terv Monitoring Bizottsága, amelynek az a feladata, hogy figyelemmel kísérje és véleményezze az EU-s támogatásból megvalósuló reformok és beruházások végrehajtását. A Népszava most arról ír, hogy a bizottság összetétele elég egyoldalúra sikeredett.

A pályázati honlapon nyilvánossá tett lista alapján a 38 szavazati joggal rendelkező küldöttnek a fele a kormányt, másik fele a civil szférát képviseli, de az utóbbiak között többen kormányközelinek számítanak.

Jávor Benedek, Budapest brüsszeli képviseletének a vezetője a lapnak nyilatkozva úgy vélte, "az Energiaklubon, a Siketek és Nagyothallók Szövetségén és egy-két másik egyesületen kívül kevés érdemi szakmai szervezet van a listán. Úgy látszik, hogy a kormány leginkább saját magával fog konzultálni a brüsszeli pénzek elköltéséről."

Nem kapott helyet sem a főváros, sem a Magyar Önkormányzatok szövetsége sem. Tavaly év végén 52 zöld civil szervezet – köztük a Greenpeace és a Levegő Munkacsoport – levélben fordult a helyreállítási terv végrehajtásával foglalkozó államtitkársághoz, amiért egyetlen olyan szervezet sem kapott helyet a Monitoring Bizottságban, amely a természetvédelem és a környezetvédelem érdekeit átfogóan tudná képviselni. Kérték, hogy ezek a partnerek részt vehessenek a programok nyomon követésében.

A Népszava érdeklődésére Miniszterelnökségi Sajtóiroda írásos válaszában aláhúzta: a hatékony működés szempontjait figyelembe véve kellett meghatározni a Monitoring Bizottság létszámát, a grémiumban pedig részt vesz az Energiaklub Egyesület, amely úgyis a Zöld Civil Együttműködés tagja. Tehát eleve teljesítették a környezet- és természetvédők kérését. Közben az 52 tiltakozó civil szervezet is hasonló tartalmú választ kapott.

Mint ismeretes, a helyreállítási pénzek vonatkozásában komoly vita alakult ki az Európai Bizottság és a magyar kormány között. Bár az Unió nem kötelezi a tagállamokat ellenőrző bizottság felállítására, ez a szervezet csak látszólag lesz alkalmas arra, hogy a források elköltését függetlenül ellenőrizze.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG