2p

Ezt a miniszterelnök az új kormány második ülése utáni tájékoztatón jelentette ki.

A Magyar-kormány számos témát áttekintett a második ülésén. Például arról, hogy szerinte meghamisította az Orbán-kormány az idei költségvetést – hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón. Az autópálya-koncesszió második tétele nem szerepelt benne, és egy elkészült vasútfejlesztési tétel sem a kiadási oldalon – tájékoztatta a kormányt Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.

Emiatt 286 milliárd forint költségvetési kiadás hiányzik emiatt a minisztérium költségvetéséből.

Kapitány István gazdasági és energetikai minisztert felkérték a Paks II. szerződések értékelésére, a beruházás folyamatának felülvizsgálatára.

Vitézy Dávidot pedig az állami ingatlanokkal kapcsolatban teljes átvizsgálásra kérte fel a kormány. A vizsgálat az állami tulajdont, a hosszú távú bérleteket, a Tiborcz Istvántól megvásárolt ingatlanokat, a Nemzeti Hauszmann Program keretében felújított ingatlanokat fogja érinteni.

A tájékoztatóhoz csatlakozott Magyar Péter bejelentette, hogy Ursula von der Leyennel váltott levelet a hétvégén, erről ma egyeztetnek a magyar és uniós felek, a delegáció péntekig itt lesz. Vannak vitatott és vitás kérdések.

Mindkét fél mindent elkövet, hogy a jövő héten alá tudjam írni a politikai megállapodást, hogy minden kérdést le tudjunk zárni augusztus 31-ig és a pénz megérkezzen az ősz folyamán – közölte a kormányfő.

Az új kormány kivizsgálja, hogy Lázár János előző építésügyi miniszter milyen beruházásokat állított le az elmúlt években. Az átvilágítást a Közlekedési és Beruházási Minisztérium irányítja.

Az RTL kérdésére a miniszterelnök elmondta, hogy Kármán Andrást pénzügyminisztert megkérte, tekintse át a Balásy Gyula által felajánlott dokumentumokat. Mindenesetre emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási eljárást indított Balásy cégeivel szemben.

Részletesebb beszámolót laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor cikkében olvashat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ő lehet az ügyészség új feje
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:09
Az államfő a volt Vas megyei főügyészt jelöli az ügyészi szervezet csúcsára.
Közérdekű Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:09
Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.
Közérdekű Számos szabályt sérthet az NVVH-s dolgozók listázása
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:36
Sérti az általános adatvédelmi rendeletet, sőt, bizonyos esetekben akár jogellenes is lehet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkatársainak listázása – közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
Közérdekű Újabb vagyonvisszaszerzőkről dönthet a Parlament
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:14
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága meghozta döntését a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes jelöltjének személyéről – jelentette be Hantosi István (Tisza) bizottsági elnök.
Közérdekű Itt az új politikai kísérlet – jön a zászlómenet
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:55
A Békemenetet korábban lefújta a korábbi kormányhoz köthető civilszervezet. Helyette most egy másik alapítvány közölte, hogy megszervezik a Zászlómenetet.
Közérdekű Akár már a héten találkozhat Magyar Péter Volodimir Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:01
Magyar Péter miniszterelnök a Helsingin Sanomat című finn napilapnak adott interjújában bejelentette, hogy kormánya legfontosabb feladatának az alkotmány teljes újraírását tekinti. A kormányfő emellett beszélt az ukrán elnökkel tervezett eheti találkozójáról, amely Brüsszelben jöhet össze. Az orosz energiafüggőség csökkentésének szükségességét hangsúlyozta, de azt is kiemelte, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani.
Közérdekű Több pénz, gyorsabb műtétek: Magyar Péter bejelentette, mire költenek százmilliárdokat
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:24
Ötszázmilliárd forintos többletforrást ígért az egészségügynek a jövő évi költségvetésben Magyar Péter. A kormány emellett több tízmilliárd forintos programot indít a leghosszabb kórházi várólisták csökkentésére, és új finanszírozási, valamint munkaszervezési megoldásokkal gyorsítaná a betegellátást. A miniszterelnök a költségvetési megtakarításokról és a paksi atomerőmű működését biztosító beruházás eredményeiről is beszámolt a pénteki sajtótájékoztatón.
Közérdekű Hivatalosan is újraindult a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 14:44
Kerek 10 év múltán ismét hírekkel jelenkezett az annak idején bezáratott Népszabadság.
Közérdekű Megszólalt Vitézy Dávid a Budapest-Belgrád vasútvonalról – már látszik a fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 11:18
De még így is hosszú hetekbe telhet, mire minden folyamat sikerrel lezárható.
Közérdekű Túlélte a saját kivégzését, most magához tért Christa Pike
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 20:00
„Mindent megtettek, amit a kivégzési eljárás előír, és egyszerűen nem működött” – így foglalta össze Deborah Denno kriminológus Christa Pike esetét. A Tennesseeben halálra ítélt nő túlélte a múlt heti kivégzési kísérletet, és ügyvédjei szerint már magához tért.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG