A Duna Aszfalt Zrt. két azonnali lépéssel támogatja a paksi atomerőmű biztonságos hűtővízellátását és az esetleges kritikus helyzetekre való felkészülést – tájékoztatta a vállalat pénteken az MTI-t.
A közlemény szerint a kormányzattal egyeztetve szerdán a mohácsi Duna-híd építésénél jelenleg nélkülözhető uszály útnak indult, és sikeresen megérkezett Paksra. Csütörtökön egy második uszály is útnak indult a vállalat mohácsi munkaterületéről, és pénteken szintén odaért.
Csütörtökön a társaság 1000 tonna speciális vízépítési terméskövet ajánlott fel első ütemben, annak közúti helyszínre szállításával együtt. Szándékuk a kontingens bővítése. Az alapanyagot az igényekhez igazodó ütemezésben, már hétfőtől biztosítják a versendi kőbányából – írták. „Amennyiben további igény merül fel a kormányzat, illetve a koordinációért felelős szerv részéről a paksi felkészülésben, annak teljesítésében is igyekeznek közreműködni” – fogalmaztak a közleményben.
Fotó: Magyar Péter/Facebook
A miniszterelnök csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy bruttó 6 milliárd 165 millió forint költséggel fenékküszöböt építenek a Dunán Paks és Dunaszentbenedek között, amellyel biztosítható a paksi atomerőmű működéséhez elegendő vízszint. Magyar Péter elmondása szerint 145 ezer köbméter követ fognak a Dunába beépíteni.
A kormányfő azt hangoztatta, hogy a jelenlegi válsághelyzetben nemzeti összefogásra van szükség, és megköszönte a cégektől addig érkezett felajánlásokat. Példaként említette, hogy az osztrák Strabag ingyenesen ajánlott fel technológiát, szállítást és alapanyagot, és érkezett hasonló megkeresés a hazai tulajdonú KÉSZ Zrt.-től is.
Fotó: MTI
A Market Építő Zrt. pedig csütörtökön jelentette be, hogy előzetesen 10 000 tonna követ ajánl fel a dunai fenékküszöb stabilizlásához, amelyet a megjelölt helyszínre saját kapacitással leszállít.
Drámaiak a kilátások Bajorországban.



