2p

Csaknem két hónapig tartó javuló tendencia után az iskolakezdést követően a koronavírus ismét terjed Franciaországban, elsősorban a 20 év alattiak körében, ami alapján valószínűsíthető egy nyolcadik járványhullám, de annak mérete egyelőre nem kiszámítható.

"A koronavírus terjedése a járványhelyzet hetekig tartó javulása után ismét emelkedő tendenciát mutat" - írta heti jelentésében az egészségügyi minisztérium járványügyi hatósága, amely szerint a napi átlagos esetszám 67 százalékkal ugrott meg egy hét alatt, jelenleg 33 ezer, s a reprodukciós ráta is 1 fölé emelkedett.

Egy másik mutató, az elvégzett tesztek száma is csaknem 10 százalékkal emelkedett az előző héten, több mint 852 ezerre - jelezte a tárca statisztikai részlege. A szűrések száma elsősorban a 16 év alattiak körében ugrott meg, 56 százalékkal.  "Az elvégzett PCR-tesztek száma azonban jelenleg nem túl magas, így nem lehet biztos követeztetést levonni, de a tendencia azt tűnik igazolni, hogy járvány visszahúzódása megállt, és az esetszámok megugrottak, ami egy új járványhullám lehetséges kezdete" - mondta az AFP-nek Antoine Flahault virológus.

Franciaországban a helyzet nem példanélküli, és számítottak is rá a szakemberek. A tavalyi év ugyanezen időszakában, az iskolakezdést követően a nyári járványhullámot okozó delta variáns visszatért, és egy őszi-téli járványhullámot is okozott. "Úgy tűnik, hogy az omikron jelenlegi domináns alvariánsa, a BA.5, amely nyáron egész Európát sújtotta, ismét terjed az iskolakezdés óta Franciaország valamennyi régiójában, és szinte valamennyi nyugat-európai országban" - hangsúlyozta Antoine Flahault.

Azt viszont nehéz a szakember szerint egyelőre megítélni, hogy milyen mértékű lehet egy újabb járványhullám, miután nem egyértelmű, hogy a lakosság immunizációja jelenleg milyen szintű. Az oltásra jogosultak 95 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás három adagját, de a negyedik oltást a jogosultaknak, azaz a 60 év felettieknek egyelőre csak harmada vette fel. A legutóbbi két hullám dinamikájára támaszkodva azonban a szakemberek ugyanakkor nem számítanak arra, hogy az egészségügyi ellátórendszert a közeljövőben leterhelik a koronavírusos fertőzöttek. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Megszületett a döntés: Orbán Viktor marad a Fidesz elnöke
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 16:31
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, egy ellenszavazattal elfogadták az országos elnökség választási vereség okait értékelő beszámolóját, és döntöttek az alapszabály módosításáról is szombaton, a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a Fidesz négy alelnöke Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett.
Közérdekű Kinevezték a hazai titkosszolgálatok új vezetőit
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 12:11
A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) új vezetőit – közölte szombaton a Belügyminisztérium.
Közérdekű Itt a lista: ők lettek az új kormánybiztosok
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 11:16
Magyar Péter miniszterelnök Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekest a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztossá, Bódis Kriszta írót a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatási, a szociális és egészségügyi területek horizontális összehangolásáért felelős kormánybiztossá, Radnai Márkot pedig a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztossá nevezi ki.
Közérdekű Lépett Magyar Péter: fejcserék a magyar titkosszolgálatoknál (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 10:46
A miniszterelnök szombati hatállyal felmentette tisztségéből a négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatóját.
Közérdekű A kormány megszünteti a közszolgálati egyetem egyik monopóliumát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:03
Felmenő rendszerben kivezeti a kormány a pedagógusképzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről (NKE), valamint megszünteti az intézmény pedagógus-továbbképzési monopóliumát is – közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter Facebook-oldalán.
Közérdekű A NAV éberségét nem tudták befolyásolni az influenszerek
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:21
Két népszerű tiktoker akadt fenn a NAV kockázatelemzőinek szűrőjén, több millió forintos bevételük után nem fizettek adót. A platformok üzemeltetőitől érkezett összegeket gyermekeik bankszámlájára utaltatták, vagyis eltitkolták. A revizorok azonban nem lájkolták ezt a megoldást – közölte az adóhatóság.
Közérdekű Hegedűs Zsolt: „Nincs szükség celebarcokra”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 12:48
Távozik Győrfi Pál az OMSZ igazgatói, szóvivői posztjáról, az egyik első női mentőtiszt az utógja. Az egészségügyért felelős miniszter pedig nem hagyta szó nélkül a váltást.
Közérdekű Újra a fedélzeten a százados úr? Szabó Bence visszaszerel
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 12:19
Maga tett bejelentést erről. Mutatjuk.
Közérdekű Havasi Bertalan csúnyán odaszúrt az elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:18
A legutóbb Magyar Péterrel összeszólalkozó sajtófőnök most újabb csörtébe kezdett.
Közérdekű Szemérmetlen összeggel nőtt az MCC és társai vagyona tavaly
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:59
Az MCC volt a csúcs, a Mediaworks mögötti alapítvány viszont nem remekelt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG