3p

A szerdai Kormányinfón több bejelentés is történt.

Meghosszabbították az árrésstopot

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, az árrésstop meghosszabbításáról döntött a kormány, az élelmiszerárakat érintő intézkedést is augusztus 31-ig hosszabbították, így legalább eddig marad az intézkedés. A miniszter újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a boltok döntő többsége érvényesíti az árrésstopokat, 1012 ilyen eljárást folytattak le, 8 esetben találtak szabálytalanságot.

Hozzátette, az élelmiszerek köre nem változott, ha keresztárazás történik, akkor bővíteni fogják azokat.

Banki csalások

A Kormányinfón elhangzott az is, hogy rendhagyó módon a kormánynak foglalkoznia kellett a banki csalásokkal – az elmúlt időszakban megszaporodtak az online és telefonos ilyen jellegű átverések. Mint mondta, több mint 8 milliárd forint értékben érintett ez magánszemélyeket, ebből 1,5 milliárd forintnyit sikerült visszaszerezni.

Kérdésre válaszolva elárulta, a rendőrségi nyomozások szerint jelenleg ezek nagyrészét ukrán bűnözői szervezetek követik el, ennek megállapításakor a bűnügyi együttműködés jegyében a szolgálatok felveszik az ukrán társszervekkel.

Kiemelte, a csalások miatt az ukrán nagykövetet nem fogják bekéretni, az ukrán állam érintettségéről nem tudnak, nincsen ilyen vád.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2025. május 28-án
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2025. május 28-án
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Pénzügyi intézkedések

Szóba került a kamatstop is, ebben az esetben még nincsen kormányzati döntés, de Gulyás szerint ezt hamarosan meg kell hozni.

Vitályos Eszter a munkáshitel-programmal kapcsolatban elmondta, eddig több mint 20 ezer kérelem érkezett be, 19 632 ügyletet már folyosítottak is, az átlagosan igényelt és folyósított összeg 3,9 millió forint.

„Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program adataival kapcsolatban a kormányszóvivő elmondta, ez 9 milliárdos keretösszeggel indult, eddig 5972 kérelmet nyújtottak be, több mint 7 milliárd forint értékben, eddig több mint 3600 esetben kaptak pozitív elbírálást a pályázok.

Pride betiltása

Egy erre vonatkozó kérdésre a miniszter úgy fogalmazott, hogy igaz, hogy a Pride nincsen betiltva Magyarországon. Gulyás Gergely szerint például egy stadionban lehet Pride-ot tartani, és közterületen sem mindenhol lehet érvenyesíteni a gyülekezési jog korlátozását, a rendőrségnek kell mérlegelnie. A miniszter szerint lehet olyan területet találni, ahol meg lehet tartani.

A Kormányinfóról készült percről percre tudósítást megtalálja laptársunk, a szintén a Klasszis Média által kiadott Mfor oldalán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Nemzetbiztonsági kérdések merültek fel Szijjártó Péter BYD-pozíciója miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:26
A volt külgazdasági és külügyminisztert is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
Közérdekű Nem áll le a törvénygyár – ezekről szavazhatnak jövő héten
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:36
Jövő hétfőre és keddre az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 
Közérdekű Hamarosan nyílhatnak az ügynökakták?
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 20:28
A kormány benyújtotta a feltárásról szóló törvényjavaslatot.
Közérdekű Eldőlt kedden egy újabb fontos kérdés a Fideszben
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 19:05
 Bóka János lett a frakcióvezető. 
Közérdekű A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:08
A július 20-ai távozását követően egy vízpartról posztolt a volt köztársasági elnök.
Közérdekű Videóval reagált Magyar Péter – ezt mondta Polgár Judit jelöléséről
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:01
A miniszterelnök már az eddiginél is nagyobb tiszteletet érez.
Közérdekű Sulyok Tamás aláírta: hétfőtől új köztársasági elnöke lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 19:51
Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, amivel megszűnik köztársasági elnöki mandátuma.
Közérdekű Nagy bejelentés Ruszin-Szendi Romulusztól, a honvédség állományát érinti
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 16:45
Megjelent az a jogszabály, amely megteremti a jogi alapját annak, hogy a honvédség visszavehesse azokat a katonákat, akiket korábban „fiatalítás” címén eltávolítottak – közölte a honvédelmi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Közérdekű Jön az utolsó előtti meccs a vb-n, nem túl kedvező előjelekkel
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 15:44
Ma este Franciaország Anglia ellen lép pályára a világbajnokság bronzmérkőzésén, de az eddigi nyilatkozatok nem a játékosok magas motiváltságáról szólnak.
Közérdekű Támogatná a választási korhatár csökkentését Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:10
Magyar Péter közösségi oldalán arról írt, hogy szólnak érvek a választási korhatár 16 évre csökkentése mellett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG