5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Sok házibulival gyűlt meg a rendőrök baja a hétvégén, újabb információk derültek ki a kínai vakcináról. Ez volt az operatív törzs mai tájékoztatója.

Elsőként György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője elmondta, hogy folyamatosan zajlanak az oltások Magyarországon, a vakcinák beadásának üteme a szállítmányok beérkezésétől függ. Elmondta, hogy eddig 336 297 fő kapott oltást, közülük 129 339 fő már a második adagot is megkapták.

Nincs választás az oltópontokon

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az oltópontokon a vakcina beadásakor nincs választási lehetőség az oltóanyagok közt, ez az Európai Unió más országaiban sem lehetséges (Szerbiában előzetesen, az internetes felületen keresztül lehet vakcinát választani ugyanekkor - a szerk.). Hozzátette, hogy az oltakozóknak lehetősége van arról dönteni viszont, hogy az oltóponton felajánlott vakcinát elfogadják-e, a háziorvos már az időpont foglalásakor tájékoztatja a jelentkezőket arról, hogy pontosan melyik oltóanyag elérhető - aki ezt nem fogadja el, mindaddig a listán marad, amíg rá nem bólint valamelyik felajánlott vakcinára.

(Forrás: Youtube/M1)
(Forrás: Youtube/M1)

Jelenleg az oltási terv negyedik körénél tartanak, az egészségügyi dolgozók után megtörtént már az idősotthonok és szociális intézmények lakóinak és dolgozóinak oltása. Jelenleg is zajlik a hatvan év felettiek oltása, míg a Szputnyik vakcinával kormegkötés nélkül oltanak a bizonyos krónikus betegségekkel nem rendelkezők közt. Az AstraZeneca vakcináival pedig a hatvan év alatti krónikus betegek oltják, ugyanis a gyártói javaslat ezt ajánlja.

Végül beszélt arról is, hogy a héten az idősek és a hatvan év alatt krónikus betegek oltását folytatják, nincsen szó arról, hogy az oltási rend felborult. A héten négy vakcinával dolgoznak (Pfizer, Szputnyik, AstraZeneca, Moderna), a Pfizer-BioNTech oltóanyagból 40 ezer érkezik kedden, míg az AstraZeneca-ból 22 800 érkezik a héten.

Kiemelte azt is, hogy megérkezett az első kínai vakcinaszállítmány is, de ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ még vizsgálja.

Szigorítások, házibulik

Kiss Róbert rendőr alezredes elsőként elmondta, hogy Romániában szigorításokról döntöttek, így magyar állampolgár csak úgy léphet be az ország területére, ha házi karanténba vonul, a kivételt egyebek mellett az jelenti, ha 24 órán belül elhagyja az ország területét. Szlovéniában is hasonló szigorítás történt, így az oda indulóknak is fel kell készülni.

A hétvége adatairól szólva úgy fogalmazott, hogy emelkedést tapasztaltak mind a szabálysértések, mind a rendőri intézkedések számát tekintve. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese ezután ismertette a szabálysértési statisztikákat:

  • a közterületi maszkviselés hiánya miatt 303,
  • a tömegközlekedésen a maszkviselés hiánya miatt 5,
  • míg a boltokban és más intézményekben a maszkviselés hiánya miatt 69 esetben intézkedtek a rendőrök.

A hétvégén több esetben is dolga akadt a hatóságnak – a Ferenc körúton egy jelenleg Airbnb-ként üzemelő, korábbi vendéglátóhelyen 25 magyarázkodó vendéget találtak a rendőrök, míg a VII. kerületi Akácfa utcában három különböző lakásban összesen 54 házibulizóra csaptak le. Az I. kerületben is volt buli – itt a Hunyadi úton 13 fő szórakozott együtt. Ózdon pedig egy vendéglátóhelyen találtak 4 iszogató vendéget – a rendőri intézkedésnek itt hat hónapos bezárás lett a vége.

A kijárási korlátozások megsértése miatt 1511 személy ellen kellett fellépni, közülük tizenöten túl messzire merészkedő kutyasétáltatók voltak. Az intézkedés bevezetése óta összesen 38 344 esetben intézkedtek a rendőrök a korlátozások megsértése miatt.

Így alakultak a hétvégi karanténszámok

A hétvégén 6498 új házi karantént rendeltek el, így összesen 20 718-an vannak jelenleg ilyen korlátozás alatt. A rendőrség 27 997 karanténellenőrzést végzett, az alkalmazáson keresztül 2135-en kommunikálnak a hatósággal.

Müller Cecília: heroikus küzdelem zajlik

Az országos tisztifőorvos tájékoztatóját elsőként egy nemzetközi „sajtószemlével” kezdte, azt illusztrálandó, hogy az egész kontinensen romlik a járványhelyzet, több országban is szigorítottak. Kiemelte, hogy Magyarországon is megállt a csökkenés több mint két hónap után, az áldozatok számának növekedése mellett az előző héten 23 százalékkal lett több fertőzött az országban. Mint mondta, „heroikus, kitartó” küzdelem zajlik mind a világban, mind Magyarországon a járvány megfékezéséért.

Elismételte a reggel óta már ismert napi koronavírus-adatokat:

az elmúlt 24 órábban 1337 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 388 799 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 46 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 752 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 298 008 fő, az aktív fertőzöttek száma 77 039 főre csökkent.

Az adatok kapcsán Müller Cecília úgy fogalmazott, hogy az ugrás mögött a brit mutációt sejtik, így ezért is fontos, hogy minél gyorsabban be lehessen oltani a lakosságot. Jelenleg itthon ötféle vakcina engedélyezett, a héten érkezik 50 ezer adag Szputnyik, 102 ezer Moderna, és 550 ezer kínai Sinopharm-vakcina is. A kínai vakcináról szót ejtve kiemelte, hogy a Sinopharm oltóanyaga nagyon hasonló ahhoz, amelyet Magyarországon is fejlesztenek, ugyanis elölt vírust tartalmaz, azaz megbetegedést nem tud okozni, viszont az immunreakciót így is kiváltja. A Sinopharm emellett sokkal könnyebben kezelhető mint akár a Pfizer-BionTech, akár a Szputnyik vakcina, ugyanis nem igényel speciális hűtést, és 2-8 fokon is tárolható, ráadásul egyedileg, tűvel felszerelve érkezik.

Az újságírói kérdések nyomán kiderült, hogy az interneten koronavírus csodaszereket áruló oldalak esetében már intézkedett a Nemzeti Nyomozóiroda – minden ilyen esetben megvizsgálják az állítások valóságalapját, majd bűncselekmény esetén eljárást indítanak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
Közérdekű Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:09
Egyedül a KDNP jelöltje kapta meg az Országgyűlés művelődési bizottságának támogatását a Független Közmédia Testületbe. A hétfői meghallgatáson a Fidesz és a Mi Hazánk által javasolt személyeket elutasították, így a három ellenzéki jelölt közül csak egynek a támogatásáról született pozitív döntés.
Közérdekű Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:53
Támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását a Tisza Párt országgyűlési frakciója – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Fidesz jelöltjét, Császár Attilát viszont nem szavazzák meg a Független Közmédia Testület tagjának.
Közérdekű A közvagyon védelméről és a közmédia átalakításáról is vitázik a parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:17
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul hétfőn az Országgyűlés négynapos ülése. A napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésnapon ismét tárgyalják a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést, valamint a tőkealapok tényleges tulajdonosainak azonosítását segítő szabályozást.
Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG