4p

A miniszterelnök mindenkit a harmadik oltás felvételére kért, de beszélt a hatósági áras üzemanyagokról és arról is, hogy hamarosan a kisvállalkozók is lakossági árat fizethetnek az energiáért.

A súlyosbodó hazai járványhelyzet értékelésével kezdte Orbán Viktor a szokásos, péntek reggeli rádióinterjúját. A zárt téri maszkviselési kötelezettség visszahozásáról azt mondta, "bízunk benne," hogy elég lesz ennyi intézkedés, majd rámutatott:

nem vagyunk túl a negyedik hullám legrosszabb részén, hanem még vár ránk a csúcspont, nyakig vagyunk benne.

Orbán aztán arról beszélt, hogy akik nincsenek beoltva, életveszélyben vannak, és bár ő nem szívesen használja ezt a szót, de ez felelőtlenség, mert így a többiekre is veszélyt jelentenek. Ráadásul az oltás fel nem vételével a védelmi intézkedések várt pozitív hatásait is csak lassítják.

Az oltáesellenesek is rá fognak jönni, hogy ha nem oltatják be magukat, akkor meghalhatnak. Később azt is hozzátette, ennek ellenére nem lehet rendőrrel kísérni az embereket az oltásra.

A miniszterelnök elismételte: csak az oltás véd. A szakértőkre hivatkozva azt is hozzátette, ma már biztosan tudjuk, hogy a védettség a második oltás után 4-6 hónappal gyengül, ezért a harmadik oltás indokolt.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy itthon is fontolgatják az eddigi korhatár alatti gyerekek olthatóságát. Reméljük, hogy kapunk információt a szakértőktől arról, hogy az 5-12 év közti gyermekeket be lehet-e oltani - mondta. Ha ez pozitív lesz, akkor rögtön lehetővé is teszik az ő oltásukat is.

Az olyan felvetésekről, hogy a közös uniós beszerzésből való kiszállással nem lesz elég oltás itthon, közölte, ez rémhír, akár negyedszer is be tudjuk oltani az embereket.

A járvány elleni védekezésről, a meghozandó intézkedésekről azt mondta, a kormány pontosan tudja, körülbelül melyik nap mit kell tennie a korábbi hullámok tapasztalatai alapján. Ugyanerre hivatkozott a kórházi ellátások kapcsán is. "Tudjuk, mit lehet elhalasztani a kórházakban, a tapasztalat nagy segítségünkre van."

Utalt arra is, hogy megint meg fogják tiltani, hogy egyes, létfontosságúnak ítélt munkaköröket elhagyhassanak az emberek - bizonyos szakmákból ilyenkor nem lehet távozni, szögezte le.

Nem gatyázott az üzemanyagárral

Az üzemanyagok hatósági árára rátéve elmondta, hogy természetesen ő is a piaci ár híve, de "van helyzet, amikor be kell avatkozni". A mostanit ilyennek ítélték meg, mert akár több hónapig magas maradhat a világpiaci ár, és ez beépül mindenbe.

"Volt egy vita, hogy mikor, milyen ütemben, mekkorát kell lépni" - mondta el a döntés előkészítéséről. Ő úgy vélte, ha már vágni kell, akkor nagyot kell vágni, "nem kell gatyázni". A 480 forintos árról azt mondta, ezt még kibírják a kereskedők, ha nem is boldogan. Orbán Viktor arra is utalt, hogy a lépést a közvéleménykutatásokra is alapozták, 80 százalék feletti a hatósági ár támogatottsága.

Jöhet a kisvállalkozók rezsicsökkentése

A miniszterelnök utalt arra is, hogy hamarosan a kisvállalkozók is élvezhetik majd a rezsicsökkentés előnyeit. "Erről jövő hét elején dönteni fogunk, én indokoltnak látom" - mondta el.

Természetesen beszélt Orbán Viktor a 13. havi nyugdíj jövő évi egy összegben történő kifizetéséről is. Erről is azt mondta, volt vita a szakértők között, belefér-e a büdzsébe. És bár magát "óvatos duhaj"-ként jellemezte, azt is kijelentette: "a nyugdíj nálam sosem alku vagy vita kérdése, hanem érzelmi, társadalmi igazságossági kérdés."

Ezért aztán, noha a gazdasági növekedés szerinte is elmaradt a "legoptimistább várakozásoktól", mind a nyugdíj, mind a 25 év alattiak SZJA-mentességének kérdésében pozitív döntés született. "Nem mondom, hogy könnyen, de kipréseltük a költségvetésből e döntések fedezetét" - mondta el, majd hozzátette, szerinte ez "majd visszajön az országnak".

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter is felszólal a Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlésén, egyik leendő minisztere is vele tart
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 14:25
Magyar Péter leendő miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke is beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlésének díszünnepségén, hétfőn – közölte az MTA titkársága vasárnap az MTI-vel.
Közérdekű Győr polgármestere is reagált az Ausztriából érkezett, súlyos szennyezéssel kapcsolatos hírekre
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 13:15
Akár egész Nyugat-Magyarországon lehetnek az osztrák bányákból származó, azbesztszennyezéssel érintett települések – mondta Nemény András, Szombathely polgármestere. A városvezető szavaira Győr polgármestere, Pintér Bence is reagált.
Közérdekű Ilyen lesz az alakuló ülés napja, Magyar Péter közölte a menetrendet
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:07
A május 9-i alakuló ülés menetrendjéről osztott meg részleteket Magyar Péter.
Közérdekű Orosz és ukrán csapásokról is érkeztek hírek a háborúból
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 10:25
Orosz dróntámadás érte Ukrajna déli térségét vasárnapra virradóra, aminek következtében egy ember meghalt – közölték a helyi hatóságok.
Közérdekű Súlyos a helyzet, azonnali cselekvési tervet kér Magyar Péter Gajdos Lászlótól
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 15:21
Gajdos Lászlót egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs terv összeállítására kérte Magyar Péter.
Közérdekű Kiderült, milyen szerepet szán Radnai Márknak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 12:39
Radnai Márk és Rost Andrea kormánybiztos lesz.
Közérdekű Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 11:56
A blokkolt összeg viszont csak töredéke a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Közérdekű Egy hét múlva alakul meg az új Országgyűlés, Magyar Péter fontos részleteket osztott meg
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:31
Pontosan egy hét múlva, május 9-én tartja az alakuló ülését a rendszerváltó Országgyűlés, Magyar Péter a leendő miniszterelnök ismertette az aznapi programot.
Közérdekű Kapitány István ismertette, milyen intézkedések várhatók
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:16
A gazdasági növekedés beindítása a működő Magyarország felépítésének egyik legfontosabb pillére.
Közérdekű Megvan a névsor: ők ülnek be a Fidesz-frakcióba az új Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:15
Huszonöt, lemondás miatt megüresedett országos listás mandátum kiadásáról döntött pénteki online ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG