2p

A miniszterelnök ejtett néhány szót a békeköltségvetésről is.

Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott pénteki interjújában értékelte az európai vezetők budapesti találkozóját, erről a Klasszis Médiához tartozó Mfor írt. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a háború az elmúlt két évben súlyos károkat okozott Európának és Magyarországnak is. „Ezt a háborút egyedül Európa nem tudja finanszírozni” – emelte ki.

Orbán arról is beszélt, hogy ha 2020-ban Donald Trump nyerte volna az amerikai elnökválasztást, akkor a mostani válsághelyzet nem következett volna be, és a háborút időben lezárták volna egy erős amerikai vezető révén. A miniszterelnök szerint a jelenlegi gazdasági nehézségek – például az infláció és az energiaköltségek emelkedése – közvetlenül kapcsolódnak a konfliktushoz. „Ha a háború nem lett volna, vagy hamarabb lett volna vége, akkor az infláció sem szaladt volna el olyan magasra, ahol elszaladt” – tette hozzá.

„És akkor nem a nemzeti össztermék két százalékát, hanem a három-négy százalékát kell erőltetett módon, de gyorsan elkölteni katonai kiadásokra. És azt is tudtuk, hogy ha Trump elnök nyer, akkor egy békeköltségvetést lehet készíteni” – mondta Orbán Viktor, aki szerint békköltségvetést nyújtanak be, állítása szerint olyan dolgokat tudnak megcsinálni jövőre, amire néhány hónapra ezelőtt még gondolni sem nagyon lehetett. A Demján Sándor Programot és az olcsóbb lakhatás irányába tett lépéseket hozta példaként. 

Semmi túlzás nincs abban, amikor azt mondom, hogy fantasztikus évünk lesz 2025-ben, mert a világban ehhez a föltételek meglettek – jelentette ki a kormányfő.

Szóba került, hogy Donald Trump Kína-ellenes politikája hatással lehet Magyarországra, de Orbán Viktor szerint Donald Trump jó üzletet akar kötni Kínával. Magyarország pedig nem akar egyik oldalra sem állni, hanem jó megállapodásokat akar kötni. (Arra a miniszterelnök nem tért ki, hogy az európai, illtve kínai autókra kirótt védővámok hatásait Magyarország milyen megállapodásokkal kompenzálná, enyhítené.)

További részleteket az Mfor cikkében talál. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG