2p

Zlati Róbertet, a Vasutasok Szakszervezetének alelnökét választották a Magyar Szakszervezeti Szövetség élére.

A számos magyarországi szakszervezetet a tagjai között tudó, a legnagyobb hazai munkavállalói érdekvédelmi szervezetnek számító Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökválasztó kongresszusán pénteken Zlati Róbertet választották meg a szervezet új elnökének - közölte a Vasutasok Szakszervezete.

Zlati Róbertet - aki a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke és a MASZSZ felügyelő bizottsága korábbi elnöke - első alkalommal jelölték az elnöki pozícióra.  A közlemény szerint a szakszervezet élén korábban Kordás László állt, akinek a távozása után ideiglenesen Székely Tamás, a MASZSZ alelnöke vezette a szövetséget. Székely Tamás ügyvezetőként látta el az elnöki teendőket, és kétszer is versenybe szállt az elnöki posztért. A novemberi kongresszuson két másik jelölttel harcolt a tisztségért, de a kétfordulós szavazáson egyikük sem szerezte meg a szükséges mennyiségű szavazatot. Ők most nem szálltak be a megméretésbe, de az új jelölt, Zlati Róbert már az első választási fordulóban megkapta a megválasztásához szükséges szavazatokat.

Az új elnök az elmúlt időszakban többször is kiállt a pedagógusok vagy éppen a mozdonyvezetők sztrájkhoz való joga mellett.


 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Zárt csoportból szivárgott ki: meghosszabbítják az árrésstopot
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:52
Egyelőre nem tudni, meddig lesz érvényben az intézkedés.
Közérdekű Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 09:41
A közlönyben jelentek meg erről a határozatok.
Közérdekű 10 százalék: újabb közvélemény-kutatás, újabb Tisza-előny
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 08:01
Ezúttal a Publicus Intézet mért.
Közérdekű Így hatol be a mikroműanyag az emberi szervezetbe
Bózsó Péter | 2025. augusztus 9. 17:03
Nem is gondolnánk, hogy honnan indul egy-egy mikroműanyagszál története a természetbeni körforgásban. Gyakorlatilag nem bomlik le, csak még kisebb darabokra, nanoműanyag részecskékre töredezik. Ezek számos módon hatolhatnak be az emberi szervezetbe.
Közérdekű Fontos figyelmeztetést adott ki a Nébih
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 9. 13:25
A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt vasárnap ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton a honlapján.
Közérdekű Koronavírus: emelkedhet az esetszám
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 9. 11:25
A múlt héten stagnált a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton a honlapján.  
Közérdekű Már megint szembe megy a fejlett világgal a kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 11:43
A fejlett világban mindenhol leszerelik az ATM-eket, itt telepíteni kell, pedig a magyarok is egyre inkább elfordulnak a készpénztől – írja laptársunk, az Mfor. 
Közérdekű Itt az új 20 ezer forintos, nagyon mutatós lett
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 06:52
Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsát ki. A 20 000 forint névértékű ezüst és 3 000 forint névértékű színesfém emlékérmék 2025. július 28-tól megvásárolhatók.
Közérdekű Amíg ön aludt, Szijjártó Péter felmondóleveleket írt alá
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 06:39
Fontos posztokon történik változás a magyar diplomáciában.
Közérdekű Mit mond majd Magyar Péter Paks 2-ről?
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:20
Az oroszok újabb beruházásáról a 21 Kutatóközpont készített felmérést Tordai Bence képviselő kérésére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG