4p

A pártválasztók körében16 százalékpontra nőtt a Tisza Párt előnye a 21 Kutatóközpont március végi felmérése szerint. Ez az intézet eddigi kutatásait figyelve rekordmértékű vezetésnek számít.

A két nagy párt között március végén nyílt a legnagyobbra az olló a 21 Kutatóközpont eddigi mérései során. Korábban a pártot választani tudók között 11, a biztos szavazó pártválasztók között 18 százalékpont volt a legnagyobb különbség a Tisza Párt javára – számol be a kutatásról a 24.hu, ami a portál megbízásából készült.

A március végi kutatásban a pártválasztók körében 16, a részvételüket biztosra mondók körében 19 százalékra nőtt a differencia.

A teljes mintában szintén az eddigi legnagyobb, 12 százalékpontos különbséget regisztrálták a kutatók, ami azt jelenti, hogy a Tiszának mintegy 900 ezerrel több belföldi szavazója van, mint a Fidesznek. A Mi Hazánk továbbra is minimálisan az 5 százalékos küszöb felett van, a Demokratikus Koalíció és a Kétfarkú Kutya Párt az előző hónaphoz hasonlóan 1–1 százalékon áll.

Nőtt a Tisza támogatottsága

A 21 Kutatóközpont legutóbbi, – március 2 és 6. közötti – mérése és a mostani adatfelvétel között mindössze három hét telt el. Akkor 10 százalékpont volt a különbség a pártválasztók között a két nagy párt között, és 14 százalékpont a részvételüket biztosra mondók körében: ezek a számok nőttek most 16-ra, illetve 19-re.

Önmagában ez az elmozdulás is túlnyúlik a hibahatáron (igaz, minimálisan, mert azt ilyenkor mindkét nagy pártnál számítani kell), ám az idősort nézve még inkább markáns, egyértelmű tendencia rajzolódik ki:

a Tisza számos új szavazót tudott megszólítani január óta: 48-ról 54 százalékra növelte a táborát a pártválasztók között.

Az is kirajzolódik az adatsorból, hogy nem a Fidesz támogatottsága esett vissza jelentősen (az hibahatáron belül ingadozik), hanem a Tiszáé nőtt, feltehetően részben a kispártok, részben a korábbi pártnélküliek rovására. A részvételüket biztosra mondók között még nagyobb – 19 százalékpontos – a Tisza fölénye, ám az intézet még a kampány finiséhez érve is hangsúlyozza, hogy a részvételi szándék nem feleltethető meg a tényleges választási részvételnek, ráadásul ennek a mintarésznek a hibahatára is némileg nagyobb, körülbelül plusz/mínusz 3 százalékpont.

A Mi Hazánk 6 százalékos értékkel a küszöb felett van, ahogy az eddig mérések során is – ugyanakkor a részvételüket biztosra mondók körében mért 5 százalékos népszerűsége egyáltalán jelenti azt, hogy biztosan bejut a parlamentbe. Az MKKP és a DK 1–1 százalékpontos eredményének értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a kispártoknál a hibahatár is kisebb, 1 százalékos párt esetében 0,5 százalékpont.

Közel a kétharmados többséghez Magyar Péterék

A mérés eredményei nagyon magabiztos, de nem kétharmados Tisza-győzelmet jelentenének jelen pillanatban.

  • A Tisza 129,
  • a Fidesz (a nemzetiségi képviselővel együtt) 64,
  • a Mi Hazánk pedig 6 mandátumra számíthatna

A többi közvélemény-kutatónál ez a helyzet

A 2026. március végi adatok alapján ez látható a biztos szavazók (vagy biztos pártválasztók) körében:

Nézőpont: Az adataik alapján a Fidesz 46, a Tisza 40 százalékot szerezhet az országgyűlési választáson.

Medián: A legfrissebb, március 25-27-i kutatás alapján jelentős, 14-20 százalékpontos a Tisza-vezetés (53 százalék a Tiszának, 39 százalék a Fidesznek), ami akár kétharmados többséget is jelenthetne számukra egy választáson.

Republikon Intézet: A március 27-én közzétett adatok szerint a Tisza 9 százalékponttal vezet (44 százalék vs. 35 százalék) a biztos szavazók között.

Závecz Research: Március eleji adatai alapján 50-38 arányú, azaz 12 százalékpontos Tisza-vezetést mutattak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Sokat veszítenek a társasházak az új plakátszabályozással
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:46
Megreguláznák a plakátpiacot Magyarországon. Bizonyos méret fölött tilos lesz köztéri reklámhordozókat kihelyezni, és az építési hálók is eltűnhetnek. Ki lesznek a nyertesei és ki a vesztesei ennek az intézkedésnek? Erről is beszélt Herman Bernadett, a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. 
Közérdekű Megvannak az új NAV-vezetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:45
Kármán András pénzügyminiszter kinevezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vezetőit. Alapos szakmai egyeztetések után, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot nevezik ki.
Közérdekű Elsöprő győzelemmel nyertek a franciák és a belgák, de egy újonc is örülhetett a foci-vb-n
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:33
Évtizedek óta nem látott gyorsaságú mesterhármas is született.
Közérdekű Tízezer vélemény érkezett: Magyar Péter szerint 95 százalék támogatja a 12 éves képviselői plafont
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 19:48
Már tízezer észrevétel érkezett az alaptörvény tervezett módosításához, és ezek döntő többsége támogatja a parlamenti képviselői mandátumok időkorlátját – erről számolt be Magyar Péter, aki szerint a javaslat régóta szerepel a Tisza programjában.
Közérdekű „A védett ár pazarlásra ösztönöz, nem takarékosságra” – sztrájkot hirdettek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:37
Tiltakozó akcióval és országos sztrájkkal üzentek a független benzinkutak, amelyek szerint az üzemanyagár-szabályozás súlyos veszteségeket és jogbizonytalanságot okozott a szektorban.
Közérdekű Drágul a fővárosi taxizás augusztustól
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:05
A Fővárosi Közgyűlés módosította a taxirendeletet, amelynek értelmében augusztustól jelentősen nőnek a fővárosi taxis árak, az emelést pedig inflációval és költségnövekedéssel indokolták.
Közérdekű Radikális döntés Budapesten: eltűnhet a plakátok kétharmada
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:35
A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján jelentősen visszavághatják a budapesti reklámfelületek számát, több ezer plakáthely megszüntetésével és az óriásplakátok betiltásával.
Közérdekű A hétvégére is védett ár alatt maradnak az üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 14:49
A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára szombattól nem változik, így az országos átlagárak továbbra is a védett árszint alatt alakulnak, a szabályozás hivatalos kivezetése azonban még nem történt meg.
Közérdekű Megjött a hőség, és vele a villanyszámla is: ennyibe kerül a klíma egy napra
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 14:25
A hirtelen beköszöntött nyári hőség nemcsak a klímák használatát növelte, hanem az okosvezérlési funkciók iránti keresletet is. A Daikin Onecta alkalmazás adatai szerint a hűtési igény napok alatt többszörösére nőtt, miközben egy átlagos kánikulai nap klímahasználata nagyjából 105–200 forintba kerülhetett.
Közérdekű A Vidéki Prókátor szerint félreérthetően jelent meg a sajtóban Orbán Viktor letartóztatásának ügye
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:43
A korábban Vidéki Prókátor néven ismert Fülöp Botond ügyvéd szerint téves értelmezésre adhatnak okot azok a sajtóhírek, amelyek azt sugallják, hogy a sértettek jogi képviselője Orbán Viktor letartóztatását indítványozta. A jogász arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen indítványt a bíróság felé kizárólag az ügyészség terjeszthet elő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG