2p
Július elsejétől a NAV megyei és fővárosi igazgatóságain is lehet regisztrálni a rendelkezési nyilvántartásba.

Balogh Gábor, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) közszolgáltatásokat támogató osztályának vezetője elmondta, hogy egyre több hivatal és hatóság csatlakozik a rendelkezési nyilvántartáshoz.

A rendelkezési nyilvántartásba eddig az okmányirodák és a kormányablakok ügyfélszolgálatain, a posta negyven kijelölt ügyfélszolgálatán, illetve ügyfélkapus vagy telefonos azonosító segítségével online lehetett regisztrálni. Július elejétől már a NAV 19 megyei és 5 fővárosi igazgatóságán is megtehető ez.

Ez azt is jelenti, hogy a kilencvenegy ügytípusban a NAV kiemelt ügyfélszolgálatain is lehet már tanúk és papírok nélkül meghatalmazást tenni. Péntektől a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezi Hivatal lekérdező szervként csatlakozik a rendelkezési nyilvántartáshoz. A hivatal így az ügyfél rendelkezésének megfelelően fel tudja venni vele adott esetben a kapcsolatot.

Minden könnyebb lesz így

A rendelkezési nyilvántartás 2015 novemberében indult el 84 ügytípussal, és ez június elsejével egészült ki további 7 egyéni vállalkozói ügytípussal.

A telefonos ügyintézéshez az állampolgároknak személyesen kell igényelniük a telefonos azonosítót. Ezután az ügyfeleknek, ha meghatalmazást szeretnének adni valakinek, elegendő felhívniuk az ingyenes kormányzati ügyfélvonalat, a 1818-at, bediktálniuk a szükséges azonosítót, és elmondaniuk, ki és milyen ügyben járhat el helyettük.

Jelenleg tehát 91 ügytípusban adhatunk személyesen az ügyfélszolgálatokon, elektronikusan, illetve telefonon tanúk és papírok nélkül meghatalmazást az általunk kijelölt személynek. Bárki meghatalmazható, aki elmúlt 18 éves és szerepel a személy- és lakcímnyilvántartásban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ezúttal borult a megszokott eredmény a Csúcs Kupán
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:45
Az Üzletemberek csapata nem mindennapi izgalmak közepette nyerte meg a kupát, az Országgyűlés csapatát megelőzve.
Közérdekű Holnaptól tilos lesz használni a power bankot ezeken a repülőgépeken
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:26
Emirates légitársaság 2025. október 1-jétől új biztonsági előírást vezet be, amely értelmében tilos lesz bármilyen típusú power bank használata a fedélzeten.
Közérdekű Kiderült, érdemes-e holnapig várni a tankolással
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 11:43
A nagykerárak nem változnak ma. 
Közérdekű Komoly pakkot kapunk – nagyot változik az életünk októbertől
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 10:47
Számos változást hoz az új hónap.
Közérdekű Figyelmeztet a NAV: fontos határidők járnak le ma
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 08:27
Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni. Mindkét határidő jogvesztő – figyelmeztetett a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV).
Közérdekű Nem menekülhet: bíróság elé kell állnia a szerb miniszternek az újvidéki tragédia miatt
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 07:25
November 17-re tűzték ki Goran Vesic volt szerb építésügyi miniszter meghallgatását az újvidéki vasútállomás előtetőjének felújítása során történt visszaélésekkel összefüggésben.
Közérdekű Megvan a nemzeti konzultáció utolsó kérdése is
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 27. 12:32
Szombaton kiderült az ötödik kérdés is, amit a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Hidvéghi Balázs ismertetett.
Közérdekű Az Európai Parlament nem adja ki Magyar Péter mentelmi jogát
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 11:59
Az EUrologus egy olasz EP-képviselőtől úgy értesült, hogy az Európai Parlament jogi bizottsága sem Magyar Péter, sem Ilaria Salis, sem pedig Dobrev Klára mentelmi jogát nem javasolja kiadni.
Közérdekű Meglepetés-eredmények születtek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 09:28
Vasárnap a nyolcadik Laver Kupán, San Francisco-ban a Team World már 9-3-ra vezetett a Team Europe ellen. Az európai tenisz csapatnak ekkor már csak az adott esélyt, hogy a verseny harmadik napján 3 pont jár a győztes meccsekért. Budapesten ugyanezen a napon rendezték meg  a Tisztelt Ász! tenisztornát, közéleti személyek részvételével.
Közérdekű Francia játékos nyerte az idei Aranylabdát
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 06:32
A Paris Saint-Germain és a francia válogatott sztárja, Ousmane Dembélé nyerte meg az idei férfi Aranylabdát. A nőknél a spanyol Aitana Bonmatí győzött, immár harmadszor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG