Egy hét elteltével nyilvánvalóan látszik, hogy azok politikusok, köztük kormánytagok is, akik a kilépésre buzdítottak, semmilyen elképzelésük nem volt, hogy mi történik, ha álmuk teljesül. Az egyetlen bizonytalan dolog, amibe belekapaszkodtak, és melynek illúziójával népüket is megvezették, az volt, hogy majd újra jól megzsarolják az Európai Uniót, és majd minden vágyuk teljesül: korlátozhatják a munkaerő áramlását, de minden előnyt továbbra is élvezhetnek majd.
A bukott görög út
Csakhogy már nincs mivel zsarolni, hisz ezzel a forgatókönyvvel az EU nem nyerne semmit, viszont annál többet veszítene. Szavahihetősége megszűnne, és másokat is zsarolásra ösztönözne. Érdekes módon ezt tavaly Ciprasz görög miniszterelnök és elhíresült pénzügyminisztere, Varufakisz is megpróbálták, sőt az utolsó pillanatban még népszavaztattak is. Amint azonban Európa elzárta a pénzcsapot, Ciprasz kezesbárányként viselkedett, hisz népe is látta, ha végrehajtják a népszavazás eredményét, mehetnek az eurózónából, és igen rosszul járnak. Persze ott is jobb lett volna előre szólni a népnek, sőt Ciprasznak is, hogy ez lesz, ha kiírja a népszavazást.
Nem lehet tudni, miért gondolták az angolok, hogy most majd másként lesz. David Cameron, a bukott miniszterelnök, aki ezt a népszavazási hazardírozást elindította, még megpróbált Brüsszelben alkudozni, de gyorsan hazaküldték. Nincs több alku, vagy betartanak minden szabályt, vagy lemondanak minden kedvezményről is. A népszavazás eredményével való zsarolást a görögök is csúnyán elbukták. Persze Angliát nem fenyegeti az elnyomorodás, mint a görögöket, de a közös piac nélkül nagy visszaeséssel néznének szembe.
A lehetőségek
Ha most fogják magukat, és kilépnek úgy, hogy nem vállalják a munkaerő szabad mozgását, akkor kiszorulnak a közös piacról is, ami óhatatlanul életszínvonal eséshez fog vezetni, és ekkor a bennmaradásra szavazók is roppant mérgesek lesznek, de a távozás támogatók is azt fogják felhánytorgatni, hogy nekik nem ezt ígérték, nekik azt mondták, majd minden jó lesz. Ezt ismerte fel tegnap Borisz Johnson volt londoni polgármester, aki puszta érdekből az utolsó pillanatban ugrott fel a kilépést támogatók hajójára, sőt az élükre is állt, de végül elmenekült a miniszterelnöki poszt elől, amit pálfordulásával el szeretett volna érni.
|
| Boris Johnson. Forrás: Wikimedia commons |
Ha viszont a másik, előttük álló ehetőséget választják, vagyis akár kilépés esetén is maradhat a szabad munkaerő-áramlás, akkor lényegében nem értek el semmit, legfeljebb azt, hogy az uniós szabályozást figyelmen kívül hagyhatják. Ekkor viszont a kilépésre szavazók megint csak elégedetlenek lesznek, hisz ők azt hitték, pontosabban azt hitették el velük, hogy ahogy nyer a szavazatuk, máris elküldhetnek mindenkit.
Ezzel együtt ez a valószínűbb forgatókönyv, és ezt egy eredetileg bennmaradás-párti miniszterelnök fel is vállalhatja, akik a jelenlegi jelöltek közül Theresa May, a jelenlegi belügyminiszter lenne. Ő viszont húzná az időt: azt nyilatkozta, hogy addig nem indítják meg a kilépési eljárást, amíg jól át nem gondoltak mindent. Ez szerinte év vége körül lenne, vagyis mostantól fél évig nem történne semmi.
A múlt kísértetei
A következő kormánynak azzal is számolnia kell, hogy a jelenlegi várható állás szerint a hangulat a következő években meg fog változni. A fiatalok jelentős többsége Európára szavazott, míg az idősebbek bedőltek annak az illúziónak, hogy a globalizáció előtti világ visszahozható, pláne az a része, amikor a Brit Birodalom uralkodott a fél világ fölött. Ők azonban ki fognak halni, és maradnak, akik már természetesnek veszik a nyitottságot, az együttműködést. Ha nem történik valami csoda az elárvult szigettel, vagy az Európai Unió maga nem sérül nagyon, akkor ők idővel kikövetelik az újabb belépést.
Még az a kérdés, hogy az angoloknak miért nem szólt valaki a lehetséges következményekről, vagy egyáltalán a döntés megfontolásáról, lehetőleg egy olyan személy vagy intézmény, akit többségükben respektálnak. Erre tökéletesen megfelelt volna a királynő, vagy akár annak fia és unokája, a trónörökösök. Ugyan a politikai kérdésekbe egyik oldalon sem szólhatnak bele, erre nem is lett volna szükség. Elég lett volna, ha a parlamentet felszólítják a népszavazás kiírásának alapos átgondolására, majd pedig a szavazókat a következmények alaposabb elemzésére, beleértve az ország egységét is. Így viszont úgy tűnik, a királyság intézménye is elaggott, puszta díszletté vált, hisz országáért már semmi érdemit nem tud tenni.
Keir Starmer az amerikai és az orosz elnök találkozója elé időzített személyes megbeszéléssel akarja egyértelművé tenni Ukrajna támogatását. 
