Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Korlátozták a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását. Ezekről a fontosabb kérdésekről döntött kedden az Országgyűlés.
A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.
A törvényben rögzítették, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal „tényleges közfeladatot nem lát el” és „létrehozása pusztán politikai szándékot és érdeket szolgált”, valódi célja az volt, hogy „politikai célból nyomást gyakoroljon az állampolgárokra, illetve egyes szervezetekre, sajtótermékekre”.
A hivatal, amely – több mint 2 éve, 2024. február 1-jétől működik Magyarországon – az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba történő beolvadással szűnik meg, de feladatait a minisztériumnak nem kell közfeladatként ellátnia.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének és elnökhelyetteseinek megbízatása is megszűnik a jogszabály hatálybalépésével, a távozó vezetők végkielégítésre nem jogosultak, és a hatálybalépést követő tizenöt napon belül záró vagyonnyilatkozatot kell tenniük.
A parlament 135 igennel, 51 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazások korlátozásával összefüggő módosítást is. A jogalkotók szerint a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.
Emellett a jogszabály megszünteti az ezen tisztségekhez kapcsolód havi költségtérítési jogosultságot, illetve a felére, a nemzetgazdasági átlagkereset négyszereséről a kétszeresére csökkenti csökkenti a vármegyei önkormányzat közgyűlési elnökének illetményi szorzószámát.
(MTI)
Negyedéves összehasonlításban 0,2 százalékos a növekedés.



