2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az idegenek mellett is kiállt az amerikai születésű XIV. Leó, első pápai karácsonyi prédikációjában.

XIV. Leó pápa karácsony esti prédikációjában szerdán azt mondta: Jézus születésének története – miszerint egy istállóban jött világra, mert nem volt hely számára a szálláson – arra kell emlékeztesse a keresztényeket, hogy napjainkban a szegények és az idegenek megsegítésének megtagadása valójában magának Istennek az elutasítását jelenti – foglalja össze a Reuters.

A pápa, aki pápasága kezdetétől kiemelt témává tette a bevándorlók és a szegények iránti gondoskodást, hangsúlyozta: Jézus születése azt mutatja, hogy Isten jelen van minden emberben. XIV. Leó pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén vezette be a világ mintegy 1,4 milliárd katolikus hívőjét a karácsony ünnepébe.

„A földön nincs helye Istennek, ha nincs helye az embernek. Az egyik elutasítása a másik elutasítását jelenti” – mondta a pápa az ünnepélyes szertartáson, amelyen mintegy hatezren vettek részt a bazilikában.

XIV. Leó, az első amerikai születésű pápa, idén májusban választották meg a bíborosok Ferenc pápa utódjául, és most ünnepli első karácsonyát pápaként. A szentatya korábban bírálta Donald Trump amerikai elnök megosztó bevándorlásellenes intézkedéseit is.

Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel sok mindenről beszélthetett XIV. Leó pápa októberben
Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel sok mindenről beszélthetett XIV. Leó pápa októberben
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Beszédében idézte XVI. Benedek néhai pápát, aki sajnálattal állapította meg, hogy a világ nem törődik eléggé a gyermekekkel, a szegényekkel és az idegenekkel.

„Miközben egy eltorzult gazdaság puszta árucikként kezeli az embereket, Isten hozzánk hasonlóvá válik, és feltárja minden ember végtelen méltóságát” – fogalmazott Leó pápa.

„Ahol hely van az ember számára, ott hely van Isten számára is. Még egy istálló is szentebbé válhat, mint egy templom” – tette hozzá.

A bazilikán kívül mintegy ötezren követték a szertartást kivetítőkön a Szent Péter téren, esernyők és esőkabátok alatt, az erős római esőben. A hetvenéves pápa a mise kezdete előtt kiment hozzájuk, hogy köszöntse őket. „Csodálom és tisztelem önöket, és köszönöm a bátorságukat, hogy ebben az időben is itt akartak lenni” – mondta.

Csütörtökön XIV. Leó pápa karácsony napi szentmisét mutat be, majd elmondja és kiosztja a hagyományos, évente kétszer elhangzó „Urbi et Orbi” – a városnak és a világnak szóló – üzenetet és áldást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Oscar: Tarr Bélát megidézték, de Sean Penn távol maradt
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 06:29
Ukrajna és Palesztina is napirenden volt, ha közvetve is.
Kultúra Húszmilliárd forintnyi összegbe kerül az Oscar-gála, de így is megéri
Vámosi Ágoston | 2026. március 15. 06:04
Egyre kevesebben nézik az Oscar-díjátadó közvetítését, de a rendezés továbbra is nyereséges: Los Angeles és környéke 134 millió dollárt keres évente a rendezvénnyel. A kizárólagos közvetítési jogért elképesztő összeget fizetett az amerikai ABC, de néhány év múlva már a YouTube-on lehet nézni a filmipar fő eseményét. Azt is megnéztük, hogyan alakultak tavaly a szórakoztatóipari részvények a díjátadó körül, és a fogadóirodák idén kit tartanak a legesélyesebbnek a legjobb színész címére.
Kultúra A világörökséget sem kímélik az izraeli és amerikai légicsapások Iránban
Bózsó Péter | 2026. március 12. 18:59
Az UNESCO szerdán aggodalmát fejezte ki az iráni világörökségi helyszínek sorsa iránt, miután találatok érték többek között a teheráni Golesztán-palotát és egy történelmi mecsetet Iszfahánban. Olyan helyek károsodnak vagy pusztulhatnak el, amelyek mindeddig túlélték a történelem minden viharát.
Kultúra Putyin az iskolában és lázadó izlandi nők – ezek a filmek taroltak a budapesti dokumentumfilm-fesztiválon
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 11:28
Az esemény nézőrekordot döntött.  
Kultúra Rejtélyes betegség miatt visszatért négy űrhajós a nemzetközi űrállomásról
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 11:35
A Föld körüli pályáról vészhelyzet miatt visszatérő SpaceX kapszula szerda kora reggel biztonságosan landolt négyfős legénységével a Csendes-óceánon Kalifornia partjainál. A visszatérést az egyik űrhajóst sújtó, egyelőre nem nyilvánosságra hozott, de súlyos egészségügyi állapot tette szükségessé.
Kultúra Trükkel sem kaphatja meg Donald Trump a tavalyi Nobel-békedíjat
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 10:31
A Norvég Nobel Intézet kijelentette, hogy a Nobel-békedíj nem átruházható, megosztható vagy visszavonható, miután María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető azt sugallta, hogy 2025-ös díját Donald Trump amerikai elnöknek adhatja.
Kultúra Moszkvában újra rákaptak a teára – a kávé inkább a „nyugat ópiuma”
Bózsó Péter | 2026. január 3. 16:33
Oroszország újra felfedezheti a tea ízét, mivel egyesek kerülik a kávét, mint a nyugati befolyás eszközét, és inkább a hagyományosabb italt választják.
Kultúra Az extrém Oulu – idén Európa egyik kulturális fővárosa
Bózsó Péter | 2026. január 2. 11:22
Gitár nélküli gitárosok, ordító férfiak, jeges vízben álló üzletemberek tartoznak a város hagyományai közé. Ezen kívül sok mást is kínál a észak-finnországi kikötőváros az oda látogatóknak.
Kultúra A nap képe: Brigitte Bardot Párizsban, sombreróval
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 17:01
A legendás francia filmszínésznő halálát vasárnap jelentették be.  
Kultúra Elhunyt a legendás francia színésznő, az 1960-as évek ikonja
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 12:46
Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője dél-franciaországi otthonában – közölte vasárnap az általa korábban létrehozott, róla elnevezett állatvédő alapítvány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG