2p
Hetven évvel ezelőtt, 1950. január 1-jén jött létre Nagy-Budapest, miután a fővároshoz csatoltak 7, addig önálló várost és 16 nagyközséget.
fotó: depositphotos.com

A városhatár kiterjesztése az Országgyűlés által 1949. december 20-án megszavazott 1949. évi 26. törvény alapján történt meg.

Ekkor lett Budapest része Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Újpest, Békásmegyer, Cinkota vagy Soroksár. Budapest azóta létezik a mai határai között. A főváros területe ezzel több mint kétszeresére, 207 négyzetkilométerről 525 négyzetkilométerre nőtt, „Kis-Budapest” 1 millió 058 ezer fős lakosságát pedig 531 ezer fővel gyarapította a „második városegyesítés” - olvasható Budapest Főváros Levéltárának közleményében.

A javaslat elkészítésénél több szempontot vettek figyelembe. Olyan településeket csatoltak Budapesthez, amelyeknél a lakosság összetétele, foglalkoztatottsági aránya, várható népesedése nagyjából azonos volt. . Fontos szempont volt, hogy Nagy-Budapesten önálló jellegű, saját kulturális élettel rendelkező sejtek, városegységek alakuljanak ki. A korabeli elképzelések a sűrűn beépített belvárost a Városliget, a lóversenytér, a Kerepesi temető, a Népliget által alkotott zöld gyűrűvel választották volna el a kertvárosias külső kerületektől, és nem engedték volna  nagy lakótelepek – később megvalósult – telepítését a városhatár közelébe.

Téves az a napjainkban is újra és újra felmerülő közhiedelem, hogy Nagy Budapestet Rákosiék megalomániája miatt hozták létre olyan területek becsatolásával, amelyek arra még nem voltak érettek. Preisich Gábor javaslatát két nagy szakmai munka alapozta meg. Nagy-Budapest kialakítására már a negyvenes elején készültek közel azonos tervek a Magyary Zoltán által vezetett Magyar Közigazgatás-tudományi Intézetben, illetve ezeket az elképzeléseket tartalmazta Nagy-Budapest 1948-ra elkészült, de Rákosiék által akkor elvetett Általános Rendezési Terve is.

A probléma nem a városhatár kiterjesztése volt, hanem a belső kerületeket és a becsatolt településeket teljesen uniformizáltan kezelő igazgatási konstrukció, és a pártállam által irányított utasításos tervgazdaság intézményi környezete.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Jogászt tesz a közmédia élére a Tisza-kormány – de csak átmenetileg
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:24
A szakmai döntéseket nem ő fogja meghozni.
Kultúra Tízezrek állnak sorban, kilencórás várakozási idő a londoni sztárkiállításra
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:04
Több évig tárgyaltak róla, speciális eszközökkel szállítják és állítják ki – de még ennek fényében is elképesztő az érdeklődés.
Kultúra Mbappe vezérletével könnyen nyertek a franciák – eredmények
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:26
Norvégia és Mexikó is ott van a 16 között.
Kultúra Kisajátította a jóga a „namaste” üdvözlést?
Kormos Olga | 2026. június 28. 14:37
A „namaste” igen gyakori üdvözlés Indiában és Dél-Ázsiában. Mára azonban globális kulturális jelenséggé vált, és mindenhol megjelenik, a wellness-elvonulásoktól a politikai eseményeken át a popkultúráig. Mindeközben vita zajlik arról, hogy ez mennyire etikus.
Kultúra Tarr Zoltán visszavett 500 millió forintot
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 18:30
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter jóváhagyta a Novo Studium Kft. számára korábban megítélt 500 millió forintos NKA-támogatás visszavonását – közölte a Facebook-oldalán.
Kultúra Úgy tűnik, nem tartja be egyik fontos ígéretét Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 14:54
Azonnali lépés helyett hónapokig tarthat a közmédia átalakítása, hiába ismeri el a miniszter is, hogy a jelenlegi állapot nem jó.
Kultúra Tőkét von be a Polgár Judit módszerére épülő sakk-applikáció
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 17:22
A Polgár Judit Sakkpalota módszerére épülő Sakkpalota App — nemzetközi nevén JuPo World — egy éve indult el, és máris szép sikereket ért el a 4–10 éves gyermekek és szüleik körében.
Kultúra Ezért nem lesz ott Spanyolország az Eurovíziós Dalfesztiválon – megszólalt a kormányfő
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 19:49
Izraelt ki kellett volna zárni az Eurovíziós Dalfesztiválról a spanyol kormányfő, Pedro Sánchez szerint. Arról beszélt, nem maradhatnak közömbösek azzal szemben, ami Gázában és Libanonban történik.
Kultúra Képek, szobrok: ilyen alkotások díszítették a Karmelitát és Rogán Antal minisztériumát
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 15:26
97 műkincs a Karmelitában, 8 Rogán Antaléknál. 
Kultúra Filmturizmus Magyarországon – járt már a Tony Curtis kávézóban?
Elek Lenke | 2026. május 7. 10:14
Új turisztikai műfaj született a XX. században, hogy aztán a XXI. századra, a tévé és az internet, a közösségi média és a streaming hatására kiteljesedjen. Ez a filmturizmus. Mi magyarok kevéssé használjuk ki ennek a lehetőségeit, pedig nem túlzás azt mondani, hogy Hollywoodot Magyarországon született, illetve magyar származású producerek és színészek tették naggyá.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG